Fontosabb szerepet kaphatnak az NHP-hez köthető lízingkonstrukciók

Hírek Figyelo.hu

A koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásait ellensúlyozhatják a Magyar Nemzeti Bank kedvezményes programjához – az NHP Hajrá!-hoz – köthető lízingkonstrukciók.

A jegybanki program már eddig is kulcsszerepet játszott a cégek beszerzéseiben és a lízingfinanszírozásban: a múlt évben eladott kisteherautók 66 százaléka került NHP-s konstrukció segítségével a vállalkozásokhoz – áll a Magyar Lízingszövetség közleményében.

A lízingcégek tavaly több mint 100 milliárd forinttal finanszírozták az agrárgép-beszerzéseket, ezen a részpiacon pedig 81 százalékos volt az NHP-s források aránya.

Az évek óta folyamatos növekedés mutató lízingpiacon tavaly 7 százalékkal 740 milliárd forintra emelkedett a finanszírozott összeg, az idei év azonban gyengébb lesz. A konkrét eredményekre még korai bármilyen prognózist adni, a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági fejleményei ugyanis egyelőre megbecsülhetetlenek. Az első negatív hatások már megjelentek az európai és magyarországi autó- és járműpiacokon, amelyek kulcsfontosságúak a lízingpiac, és a lízingcégek szempontjából.

A kedvezőtlen kilátások enyhítésére a vállalkozások, köztük a kis- és középvállalkozások számára lehetőséget nyújt a magyar jegybank kedvezményes programja, az NHP Hajrá! keretében elérhető 1500 milliárd forintos forrás. A most induló programban a KKV-k kedvezményes kamatok mellet juthatnak akár hosszútávú finanszírozáshoz, így pénzügyi lízinghez is.

„Örömteli az NHP Hajrá! megjelenése, a kiemelkedően jelentős forrás ugyanis támaszt adhat a vállalkozásoknak és kulcsszerepe lehet a gazdaság újraindításában” – mondta Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. Hozzátéve: „Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ugyanis a lízingpiac növekedésében kiemelkedő szerepet kaptak az NHP-s források”

2020.04.14. Nagy Attila indító műtrágyát kever a vetőgép tártályába – Pókaszepetk. A megyében már az ünnepek előtti napokban megkezdték a mezőgazdasági termelők a kukorica, illetve a napraforgó vetését. (Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap)

A múlt év során valamennyi lízingpiaci szegmensben jelen voltak a NHP-s konstrukciók. Az új nagyhaszon-gépjárműveknél 23 százalékos, a szintén új kisteherautók esetében 66 százalékos volt az NHP-s finanszírozások aránya, de az építőgépek és az egyéb gépek, termelőberendezések területén is segítették a bővülést.

„Az agrárgép-finanszírozásban még látványosabb szerepet kaptak az NHP-hez köthető lízingkonstrukciók” – fogalmazott a Magyar Lízingszövetség szakembere. A múlt évben összesen 103 milliárd forinttal finanszírozták a lízingcégek az agrárvállalkozások gépbeszerzéseit, ami 26 százalékos növekedést jelentett éves szinten. Ezzel az eredménnyel a járműfinanszírozás után az agrárgép-finanszírozás a második legnagyobb szegmens lett a teljes lízingpiacon belül. A mezőgazdasági gépek esetében az NHP-s finanszírozás részesedése kiugróan magas, 81 százalékos volt. Azaz a jegybanki program komoly mértékben járult hozzá a fejlődéshez.

De mindez fordítva is igaz, hiszen a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint

április 3-ig az NHP Fix programban megkötött ügyletek 44 százaléka lízing volt,

ami nagyon jól mutatja, hogy a KKV-k beruházásai, eszközei finanszírozásában kiemelt szerepe van a lízingnek.

A Magyar Lízingszövetség szerint bár az NHP-s források a beruházási kedvet erősíthetik, de a járműpiacon várható zuhanást valószínűleg csak részben, illetve csak középtávon kompenzálhatják.

Emellett a jegybanki program abszolút összhangban van a lízingcégek egyik stratégiai céljával, miszerint a magyarországi cégek, különösen a kis- és középvállalkozások ne csak a járművek beszerzésénél, hanem bármilyen, a termelés hatékonyságát, kapacitását növelő eszköz beszerzésénél, finanszírozásánál vegyék igénybe a rugalmas és költséghatékony megoldást jelentő lízingkonstrukciókat.

Ez utóbbi tulajdonság pedig különösen fontos lesz a jelenlegi gazdasági környezetben. A lízingcégek így bíznak abban, hogy – mind az NHP Hajrá, mind a piaci alapú termékeikkel – komoly szerepet tudnak játszani a gazdaság járvány utáni felpörgetésében.

.

Borítókép: Szántóföldi permetezés kis talajterhelésű munkagéppel (Fotó: Fehér Gábor, Fejér Megyei HÍrlap)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink