Fókuszban az idei exportteljesítményünk – jövőre sok múlhat a Demján Sándor-program sikerén

Hírek VG
Az idei év értékelése és a jövő évi várakozások volt a témája a a Figyelő powered by Világgazdaság Tőke. Versenyképesség. Egyensúly című konferencia első kerekasztal-beszélgetésének.

Kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódott a Figyelő powered by Világgazdaság Tőke. Versenyképesség. Egyensúly című konferenciája. Lévai Balázs, a BioTechUSA-cégcsoport társtulajdonos-kereskedelmi igazgatója arról beszélt, az uniós orszégok jelentik a fő piacot, a növekedést pedig úgy érték el, hogy számos új ügyfelet sikerült szerezniük. Az árbevétel négyötöde is az exportpiacokról érkezik, 103 országban vannak jelen. Egyre inkább tisztában vannak a partnerek azzal, hogy Magyarországon jó minőségű termékek készülnek – jegyezte meg.

Galántai György, a Hell Energy Magyarország Kft. nemzetközi kereskedelmi igazgatója szerint 2024 nehéz évnek mondható, fókuszba helyezték az exportot. Nem könnyű ugyanakkor Európán kívüli piacot találni. Volt, ahol más terméknévvel kellett megjelenniük, de olyan piac is van, ahol más formulával jelentek meg vagy ahol energiaitalt nem, csak kávét árusítanak. Szavaiból egyértelműen kiderül, a rugalmasság és a diverzifikáció kulcsfontosságú.

Nestor Andrea a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. (HEPA) vezérigazgató-helyettese azt mondta, az első kilenc hónapban az áruexport 4,3 százalékkal esett vissza, míg a szolgáltatások exportja 4,4 százalékos bővülést mutatott. Összességében a kivitel 2,7 százalékkal csökkent, a kiindulópont pedig az, hogy az export 88 százaléka Európába irányul. Szintén utalt Németország, illetve az export-szektorok magas részarányára. Beszélt arról is, hogy szinte az egész cég-portfóliót átlátják, és úgy látja, a messzebbi piacokat a tőkeerősebb cégek érhetnek el. Kevés vállalatnak van kidolgozott, jó exportstratégiája. Ahol a HEPA-nak van partnerirodája, segítik a kapcsolatépítést. Ágazat és cégfüggő a piacra lépés és meg kell vizsgálni a termék versenyképességét is a célországban.

A megkérdezettek eltérően látják a jövő évet. A HEPA részéről nincs előzetes 2025-ös becslés, Nestor Andrea a Demján Sándor-program várható sikerét emelte ki, megjegyezve azt, hogy az MKIK új vezetése pedig felméri az exportőrök igényeit. A Hell az exportra és „a hazai nyugodt munkára” koncentrál, míg a BioTech részééről a fogyasztási kedv a kulcsszó, ez ugyanis nem a cégen múlik, az viszont igen, hogy új termékekkel jelennek meg.

Borítókép: Vémi Zoltán/Világgazdaság

Ezek is érdekelhetnek

További híreink