Fokozódik a marsverseny

Hírek Figyelo.hu

Sir Richard Branson a Virgin csoport újabb cégét viheti az amerikai tőzsdére egy speciális célú akvizíciós társaságon (SPAC) keresztül – adta hírül még pénteken a Sky News.

A kezdetben csak kereskedelmi célú űrrepülők gyártásával, majd az utóbbi időben már dúsgazdag űrturisták repültetésével is foglalkozó Virgin Galactic után most az állami műholdak alacsony Föld körüli pályára állításában utazó leányvállalat,

a Virgin Orbit tőzsdei bevezetésére is sort keríthet a többségi tulajdonos.

A VG.hu szemléje szerint ennek érdekében kizárólagos tárgyalásokat folytat a Goldman Sachs exbankára, George Mattson által kifejezetten felvásárlási célra létrehozott, és a tőzsdére idén márciusban bevezetett, tevékenységet nem végző biankó vállalattal, a NextGen Acquisition II-vel.

A hírek szerint a megállapodásra – amely a Virgin Orbitot 3 milliárd dollárra taksálja – néhány héten belül sor kerülhet,

így a 80 százalékban a Virgin csoport tulajdonában lévő, 20 százalékban pedig a Mubadala nevű, abu-dzabi állami tőkebefektető által tulajdonolt cég beköltözhet a NextGen révén a Nasdaqra. A SPAC Virgin Orbit így megspórolhatja a bevezetéssel járó adminisztrációt, valamint a hosszan elhúzódó, szigorú engedélyezési folyamatot és annak költségeit, és végre szert tehet a tavaly október óta várt 150 millió dolláros tőkeinjekcióra, amely szükséges ahhoz, hogy lépést tartson riválisaival.

Elon Musk meghódítja a világűrt

A Virgin Orbit mozgásterét tovább növelheti a 383 millió dollár is, amelyet a NextGen II az IPO-ja óta a befektetőktől összegyűjtött,

és amelyet a hírek szerint szinte teljes egészében a szatellitcég fejlesztésére fordítanának.

A Virgin Orbit idén januárban tíz kisebb műholdat bocsátott alacsony Föld körüli pályára, és június végén újabb kilövést tervez. Eddig csak egyetlen riválisa, a Rocket Labs volt képes hasonlóra.

A Virgin Galacticot Branson meg 2019-ben vitte tőzsdére, szintén egy SPAC-on, a két évvel korábban alapított Social Capital Hedosophián keresztül. A cég piaci értékét akkor 2,2 milliárd dollárra becsülték, és arra számítottak, hogy már 2020 nyarán elindíthatja első kereskedelmi űrrepülőjét. A koronavírus-járvány ezeket a várakozásokat is felülírta. Amióta a Virgin Galactic idén májusban végrehajtotta első sikeres repülését, részvényeinek árfolyama újra emelkedésnek indult, pénteken 35,1 dolláron jegyezték.

(Borítókép: Richard Branson, a Virgin Galactic (C) alapítója George T. Whitesides (R), a Virgin Galactic Holdings vezérigazgatója mellett pózol, miután megkongatta a kereskedelmi harangot, hogy megemlékezzen a vállalat első kereskedési napjáról a New York-i Értéktőzsdén (NYSE). 2019. október 28, New York City. (Johannes EISELE, Europress/AFP)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink