„A labda eltalálta a kezemet, mégis nyugodt voltam azzal kapcsolatban, hogy milyen döntést hoz a játékvezető. Ha a szakértők azt mondják, hogy nem volt kéz, akkor nem volt kéz” – nyilatkozta a 25 éves Marc Cucurellaa spanyol labdarúgó-válogatott vasárnapi sajtótájékoztatóján. Mint ismert, Spanyolország 2–1-re nyert pénteken a házigazda Németország ellen az Európa-bajnokság negyeddöntőjében és a legjobb négy közé jutott. A németek mégsem tudnak beletörődni a kiesésbe…
Foci-Eb 2024: kétes játékvezetői ítéletek a németek meccsein
Történt ugyanis, hogy a hosszabbítás második félidejében, 1–1-es állásnál a hazaiak középpályása, Jamal Musiala megeresztett egy lövést, amely a spanyol tizenhatoson belül Cucurella karjáról vágódott le. Az angol Anthony Taylor játékvezető azonban nem ítélt tizenegyest, a Spanyolország pedig a 119. percben szerzett góllal győzött.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ugyanakkor megvédte Taylort, mondván, a torna előtt kiadott játékvezetői irányelvek szerint Cucurella keze nem volt természetellenes helyzetben, amikor a labdával találkozott.
A németeket ez nem hatotta meg, a Bild – ezt az újságot elsősorban a foci miatt veszik Németországban – szerint a bíró egyszerűen „elmenekült a tetthelyről” és nem volt hajlandó leállni vitatkozni a reklamáló játékosokkal. Anthony Taylor mellett a VAR-szobában tevékenykedő Stuart Attwellt is kipécézték, amiért látszólag nem vizsgálta felül az esetet. Az UEFA mindkettejüket megvédte.
A közvetítés során az sem derült ki, hogy a videóbíró azért nem nézte vissza a szituációt, mert még a kezezés előtt Thomas Müller passzánál lesen volt a kilépő Niclas Füllkrug.
Az esete titt nézheti vissza.Cucurella az ominózus sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy megérti a németek frusztrációját, majd hozzátette, ha Németország nyert volna, nem beszélnének ennyit arról, hogy kéz volt-e vagy sem. „Mi is panaszkodhatnánk, hogy miért nem állították ki Toni Kroost” – szúrt oda a spanyol hátvéd.
A németek mindent bevetnek az igazuk bebizonyításáért: már több mint háromszázezren aláírtak egy online petíciót, amely kéri, bírói hiba miatt játsszák újra a Spanyolország elleni mérkőzést.
Nem ez volt egyébként az első, hogy az Eb-rendezők meccsén kétes játékvezetői ítélet született: az előző körben egy hasonló helyzetben büntetőt kaptak Dánia ellen. Akkor David Raum beadása pattant meg a visszafele futó dán védő, Joachim Andersen kézfején.
Ateljes cikk ittolvasható.Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP