Nemsokára ügyészségi eljárás indulhat az előző elnökség idején tapasztalt súlyos visszaélések miatt, a vizsgálatot az ügyészség folytatja le. Hűtlen kezelés és pénzügyi rendellenességek gyanúja miatt születhet majd az úszószövetségi feljelentés – írta meg az Origo.
A szövetség elnöki posztjáról tavaly decemberben mondott le a volt rádiós, tévés Gyárfás Tamás. Távozását Hosszú Katinka olimpiai és világbajnok klasszis úszó kezdeményezte, de több sportoló is mellé állt az akcióban. Az új szövetségi elnök, Bienerth Gusztáv első lépése volt átvilágíttatni az 1993 és 2016 között Gyárfás által vezetett szövetség pénzügyeit. A vizsgálattal az egyik legnagyobb könyvvizsgáló céget, a Deloitte-ot bízta meg. A lap szerint Bienerth június közepén elnökségi ülésen számolt be a jelentésről, amely alapján súlyos visszaélések történtek a Gyárfás-korszakban, amelyeknek minden bizonnyal büntetőjogi következményei lesznek.
A cikk semmilyen konkrétumot nem említ, szerintük az elmúlt években különféle “barterezések, ügyeskedések” történhettek, de a jelentésben sokkal komolyabb ügyekről van szó. Gyárfás mindenesetre nem tud arról, hogy a tavalyig általa vezette Magyar Úszószövetségben pénzügyi visszaélések lettek volna.
Kíváncsian várjuk a folytatást.
Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd