Feleződhetett több OTP-leánybank profitja

Hírek figyelo.hu
Az OTP csoport négy legfontosabb külpiaca közül kettőben – Bulgáriában és Ukrajnában – felére eshetett tavaly a leánybankok profitja. Oroszországban viszont lehet szépíteni az összképen: megáll a kamatmarzs-erózió, dübörög a jelzálog-hitelezés, szárnyal a kkv-üzletág.

Az OTP csoport negyedéves és éves beszámolójára március 5-ig még várni kell, de a régió több jegybankja már közzétette a szektor főbb tavalyi számait, amelyek azt mutatják, hogy a magyar pénzintézet két fontos piacán – Ukrajnában és Bulgáriában – feleződhetett az OTP-leányok éves nyeresége. Az Ukrajnában működő 73 bankból 65 nyereséggel zárt 2020-ban, köztük az OTP Bank Ukrajna is, de csupán 1,73 milliárd hrivnya éves profitot realizált, a jelenlegi árfolyamon ez 18,3 milliárd forintnak felel meg – hivatkozott a jegybank beszámolójára az Ukranews hírportál.

Az OTP-leány forintban számított adózott eredménye 48 százalékkal volt kevesebb, mint 2019-ben, de még a 2018-astól is elmaradt 25 százalékkal.

Tavaly az árfolyamhatás is komoly ellenszelet képezett, az év elején még csaknem 13 forintot érő hrivnya kurzusa az év végére 10,5 közelébe ereszkedett. Így aligha ismétlődik meg a 2019-es rekord, akkor az ukrán leánybank a csoport legjövedelmezőbb tagja volt, 42,5 százalékos sajáttőke-arányos eredménnyel (ROE), igaz, abban az évben az ukrán fizetőeszköz éves átlagban 14 százalékkal erősödött a magyarral szemben.

A rangsort tekintve az OTP ukrán vállalata az ötödik legnyereségesebb hitelintézet északkeleti szomszédunk bankpiacán. Szektorszinten tavaly 29 százalékkal csökkent az Ukrajnában működő bankok nyeresége.

Rosszabb a helyzet Bulgáriában, a bankoknak tavaly a 2019-es, 1,67 milliárd levás adózott nyereségük kevesebb mint felét – 814,7 millió levát, 150 milliárd forintot – sikerült csak megtartaniuk.

A pénzintézetek eszközállománya 8,6 százalékkal nőtt, a bruttó kamatbevételek viszont stagnáltak, a díj- és jutalékbevételek pedig 6 százalékkal csökkentek.
A teljes cikket a VG.hu-n olvashatja
(Borítókép: Az OTP Bank épülete Beregszászon. (MTI Fotó: Marjai János)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink