A szétosztási kvóta perében eljáró EUB főtanácsnok, Yves Bot indítványában azt javasolta a bíróságnak, hogy utasítsa el Magyarország és Szlovákia, valmint a hozzájuk utóbb csatlakozott Lengyelország keresetét, amelyben a bel- és igazságügyminiszterek tanácsában 2015 szeptemberében többségi szavazással hozott szétosztási kvótáról szóló döntést megtámadták. Akkor Magyarország, Szlovákia, Csehország és Románia nemmel szavazott, Finnország tartózkodott. Az ellenoldalon az Európai Bizottság mellett Német- és Franciaország áll.
A főtanácsnoki indítvány nem kötelező a bíróságra nézve, ám az esetek kétharmadában követik az érvelését. Migránsügyben idén tavasszal volt arra látványos precedens, hogy a bírói tanács felülírja a főtanácsnoki véleményt. Akkor egy Libanonban élő szír család ügye állt az érdeklődés középpontjában, akik Aleppóból menekültek el, és a bejrúti belga nagykövetségen akarták menedékkérelmüket beadni, hogy rögvest közvetlenül Belgiumba utazzanak. A főtanácsnok az ő estükben elfogadhatónak tartotta volna ezt az eljárást, ám nemcsak Belgium félt attól, hogy az EUB ezzel a precedenssel szélesre nyitná a kaput a világ minden részéből Európába igyekvő emberek előtt. A bírói tanács márciusban elutasította a keresetet, így a migránsoknak továbbra is az EU területén kell menedékkérelmüket leadni.
Az EUB Horvátországot elmarasztaló, szintén szerdai határozata követi a magyar érvelést, és élesen megy szembe Angela Merkel 2015 októberében elmondott, európai parlamenti beszédével, amelyben a német kancellár a migrációs válság csúcspontján “obszolétnek” tartotta a dublini szabályokat.
A Migrációkutató Intézet mostani főtanácsnoki indítványról szóló gyorselemzésében rámutat arra, hogy az EUB is osztja azt a magyar álláspontot, hogy a hatályos szerződéseket be kell tartani, illetve, hogy a szolidaritás elve nem írhatja felül az uniós jogszabályokat.
Az EUB ezen határozata Ausztriának és Szlovéniának ad igazat, amelyek azt vetették Horvátország szemére, hogy 2015-ben csak átterelte területén a migránsokat, és nem regisztrálta őket. A bírság szerint a dublini szabályokat kivételes helyzetben is alkalmazni kell.
Ezzel indirekt elismerték, hogy a magyar hatóságok jogszerűen jártak el, amikor 2015-ben legkevesebb 177 ezer migránst regisztráltak. Akkor sok vád érte a magyar hatóságokat, a Soros-maffia álcivil szervezeti még nemzetközi lejárató kampányt is rendeztek, holott rendszerint arról volt szó, hogy a magyar hatóságok által feletartóztatott és az uniós jogszabályok szerint regisztrációra felkért illegális határátlépők nem voltak együttműködők, és foggal-körömmel gátolták a regisztrációt. Ők ugyanis álmaik földjén, Ausztriában, vagy Németországan akartak regisztrálni. A magyar hatóságok csak azután függesztették fel a regisztrációt, hogy Merkel kancellár megüzente, Németország “minden szírt befogad”.
Az EUB szétosztási kvótával kapcsolatos határozata őszre várható, ám az idő sürget. Idén szeptember 26-án jár le az a kétéves határidő, ameddig a 40+120 ezer migránst Görög- és Olaszországból a többi tagországra szét kellene osztani. Eddig csak 26 ezer embert helyeztek át, ami a többi tagország passzív ellenállását és a döntés csendes szabotálását mutatja.
A bírósági eljárás mellett az Európai Bizottság júniusban kötelezettségszegési eljárást is indított Cseh-, Lengyel- és Magyarország ellen, amiért egyáltalán nem, vagy alig vesznek át migránsokat. A bizottságot is szorítja az idő, ezért az eljárás alá vont kormányoknak a szokásos kettő helyett csak egy hónapja van jogi érveik kifejtésére. Könnyen lehet, hogy az EUB és a bizottság eljárása időben “össze fog érni”.
Az sajnos elsikkad, hogy az EUB esetében (sokadik) alapvető döntés várható. Ha ugyanis jóváhagyják egy olyan kardinális kérdésben a többségi döntést, mint például a migránsok beengedése és kötelező szétosztása, ez a “humanitárius kivétel” könnyen főszabállyá válhat. Az EUB korábban már hozott hasonló döntést, amikor az Európai Központi Bank “euró- és bankmentési” programjait nem találta az uniós szerződésekkel ellentételesnek, amelyek kifejezetten tiltják az államadósság költségvetési finanszírozását és a pénzügyi turbulenciákba került országok “bail-outnak” nevezett külső megmentését.
