Mindig hátborzongató érzés megfürödni a gyurcsányisták “tömegének” “tengerében”, a libabőr tehát most sem maradt el, pedig csak párszázan látogattak el a tüntetésre. De a párszázas élcsapat annál inkább elszántnak tűnt, olyannyira, hogy gyenge pillanatainkban még azon is elgondolkodtunk, megtapsoljuk a szekta nagymesterét, csak hogy ne kelljen elviselnünk a passzivitásunkkal kiérdemelt maró tekinteteket. De ezt azért már mégsem.
Hosszú előjátékkal kezdődött a demonstráció, több terjengős beszédet is végig kellett hallgatnunk, mire az ellenállás vezére fellépett a színpadra. Néhány, kevésbé elhivatott rajongó meg is unta az előzenekarokat, és beült a közelben lévő kávézóba, hogy ott várja meg az est főattrakcióját.
Habár egy fontos lélektani pillanatnak azért mégiscsak szemtanúi voltunk, még Gyurcsány beszéde előtt. Rónai Sándor, Gyurcsány egyik alpapja a színpadon állva egészen különleges pogány szertartást celebrált. Arra kérte a kezdődő extázis jeleit mutató hallgatóságot, hogy az előtte lévő Orbán Viktor arcképével ellátott kék műnyaghordókat használják dobként, és dobverőkkel páholják el rajta a miniszterelnök arcát. A szertartás meg is kezdődött, egyre hangosabban, egyre gyorsabban, hahotázás, taps minden irányból. Az Orbán iránti gyűlölet perverz kifejeződésére kitört katarzis leírhatatlan volt. És még Bayer Zsoltra mondják, hogy ő bárkit is dehumanizál…
A jelenet annyira szürreális volt, hogy hetek múlva is rémálmaink lesznek. Sosem láttunk még olyat, hogy egy politikai gyűlésen valakit nyilvánosan megwoodooztak. Azért nem valószínű, hogy Orbánnak ettől megfájdult a feje, de ha belegondolunk, ebben sem nagyobb hülyeség hinni, mint abban, hogy Gyurcsány Ferenc az ország megváltója lesz, hadba hívására pedig még az Amerikai Népszava is Magyarországra települ.
Aztán tapsvihar közepette megjelent a színpadon maga a bizniszegyház főpapja, és megkezdődött a zajszennyezés. Nemcsak a hangerő volt nehezen elviselhető, de a whiskyvel átitatott hangszálakról tanúskodó orgánum is. A hallgatóságból áradó radioaktív sugárzás is egyre kellemetlenebbé kezdett válni. Úgy döntöttünk, arrébb húzódunk, és meglátogatjuk az imént említett kávézót, ahonnan a gyurcsányisták bálványuk megjelenésére rögtön elpárologtak.
A beszéd ott is tökéletesen érthető volt, még az is lehet, hogy a Nyugati pályaudvar metrómegállójában is hallották azt az ordítozást. Gyurcsány épp nagyon erőlködött, stílszerű volt kikérni erre egy kávét és hátradőlni. Mégsem tudtunk teljesen megnyugodni. Az előző jelenetnek köszönhetően ez túl korai lett volna.
Még visszamentünk egy kicsit, hogy közelről hulljon ránk az epe, aztán a gyűlölet sokpercének végeztével minél gyorsabban el akartuk húzni a csíkot. Megindultunk a 2-es metró Kossuth téri megállója felé, az Andrássy-szoborral lehetünk egyvonalban, amikor a nálamnál jóval harcedzettebb kollégám sűrű lihegések közepette megszólalt: “Nem bírom már ezt a trasht. Elszoktam tőle. Kimarta az agyamat”.
Ha valaha készül még jelentés Magyarországról, az aktuális fontoskodó ballib társadalmi igazságharcos azt biztos nem fogja beleírni, hogy dobverővel gyepálják a miniszterelnök arcképét az ellenzéki tüntetésen agitátor hordószónokok felszólítására. De egy kis antiszemitizmust biztos találni fog az étteremben elé rakott gulashsuppeban.
Borítófotó: MTI/Máthé Zoltán
