Na tessék. Az agrártárcát a rendszerváltozás előtt hosszú ideig vezető Váncsa Jenő után szabadon. Váncsa annak a nemzedéknek a tagja, amely az 1968-ban kezdődött új gazdasági mechanizmus lehetőségeit kihasználva, a visszaemlékezések szerint világszerte elismert magyar mezőgazdaságot épített ki. A termelőszövetkezetek melléküzemágai és a háztáji gazdaságok addig nem látott jólétet teremtettek a magyar vidéken. Nehogy valaki még rosszra gondoljon, most nem ugyanerről van szó. És valamennyire mégis.
Nem ugyanarról van szó, mert a pályázatot nem véletlenül nem a Földművelésügyi Minisztérium írta ki. A „rászoruló háztartások” megsegítése most végre nyilvánvalóan szociális oldalról közelíti meg a háztáji termelést, forrásoldalról is – ettől függetlenül igencsak hasznos lehet a helyben élő érintetteknek. Annál mindenesetre biztosan jobb megoldás, mint amikor Hegedűs Zsuzsa saját kezűleg vitte le a malacokat vidékre. Nemcsak azért, mert a malac – ahelyett, hogy felhizlalták volna – másnapra sok helyütt már ott volt a húsostálakban. Azért is – és engedtessék meg a bibliai idézet –, mert hal helyett hálót ad a rászorulóknak. Reménykedjünk abban, hogy erőset. Amely idővel még a piaci termeléshez is megadhatja esetleg a lehetőséget, bár a cél nyilvánvalóan nem ez. A lényeg pedig, hogy működjön.
Kicsit legalább jobban, mint az úgynevezett szociális tűzifa program. Valamikor tél vége felé hozzák ingyen ezt az egy köbméter fát, méteres hosszúságú rönkökben, rendszerint frissen vágva az előzetesen igénylő jogosultaknak. Ezt a fát tehát fel kell vágni és ki kell szárítani, a legjobb, ha a következő télre elrakják, akkor már könnyebb lesz tüzelni vele – nem beszélve a tüzelőérték növekedéséről. Ajándék lónak ne nézd a fogát – tartja a mondás –, de akinek szociális tűzifa kell, az nem várja meg a következő telet. Felvágja és összehasogatja most. Már ha van hozzá ereje vagy segítsége. Utóbbira – és az emberségre – szép példát egy éve éppen a környéket járó rendőrök adták. Nemcsak fát vágtak, még be is gyújtottak az idős embernél. Valami ilyesmi az, ami egy-két újságcikkbe valahogy bekerül, a tankönyvekből meg aztán mégis mindig kimarad.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
