Fékezhetetlen a drágulás az autóknál

Hírek Barát Mihály Tamás
Autópiac Az új gépkocsik árának emelkedése, a kínálat szűkülése a használt autók felé tereli a vásárlókat, ami ezen a piacon is magával hozza a drágulást.

Az utóbbi hónapokban látványosan megugrott a használt autók iránti kereslet Magyarországon. A Data House adatai szerint szeptemberben 12 648 használt személyautót regisztráltak az országban, ami a tavaly szeptemberi szinthez képest 6 százalékos, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 16 százalékos növekedést jelent – írta közleményében a JóAutók.hu. A portál közben emlékeztett arra, hogy 2020 februárja – vagyis a koronavírus-járvány kitörése óta – nem tapasztalhattunk ekkora forgalmat a használtimportban.

„A használtautó-behozatal felfutásában a korábbi utazási korlátozások feloldása mellett jelentős szerepe van az újautó-kínálat visszaesésének is

– magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Egyre súlyosabb chiphiánnyal szembesül a piac, ami a gyártásban hosszabb-rövidebb leállásokat, a megrendelések teljesítésében pedig jelentős határidő-növekedéseket jelent. A hazai újautó-eladások ennek hatására az elmúlt hónapban már 17 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi mennyiségtől, a vásárlók egy része pedig új autó helyett inkább gyorsan elérhető használt autót keres magának.”

Az első negyedévben az importált használt autók mennyisége még 18 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi értékektől. Április óta a piac szereplői fokozatosan hozzák be a lemaradást. Az újautó-eladásoknál jelentkező problémák egy ideig biztosan fennmaradnak, így az importált használt autók mennyisége a JóAutók.hu előrejelzése szerint az év hátralévő részében is magas szinten marad, vagyis idén jó eséllyel a tavalyi 130 400-nál több használt autó áramlik majd be az országba.

„Az újautópiac lassulása és a használtimport felfutása ismét kedvezőtlen irányba változtathatja a hazai autópark összetételét, mivel a behozott használt autók közel kétharmada legalább 10 éves. Az ennek a korcsoportnak megfelelő műszaki állapotú autók ismét fokozódó beáramlása környezetvédelmi szempontból is aggályokat vet fel, ami a jelenlegi intézkedéseken (konkrétan hat évnél vagy 160 ezer kilométernél többet futott behozott autók idéntől kötelezővé tett környezetvédelmi vizsgáján) túl esetleg további adminisztrációs korlátozásokat is szükségessé tehet” – tette hozzá Halász Bertalan.

A használt kocsik értékesítésével foglalkozó portálok nyilatkozatai alapján az elmúlt időszak nagyon erős volt a forgalom szempontjából. „A JóAutók.hu oldalon az elmúlt hónapokban igen aktív forgalmat tapasztaltunk. Azt észleljük, hogy az egy felhasználóra jutó keresések száma emelkedő tendenciát mutat, vagyis a látogatók aktívabban keresik a számukra megfelelő járműveket” – nyilatkozta a Figyelőnek Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint a leggyakrabban megadott keresési ársáv 1 és 2 millió forint közé esik,

vagyis elsősorban az olcsóbb járműveket keresik az érdeklődők: kivitel szerint pedig a kombi autókra keresnek célzottan a legtöbben.

A többség – a portál látogatóinak 62 százaléka – benzines járművet keres, miközben immár a hibrid és elektromos autók keresésének aránya (17 százalék) is közelíti a dízel iránti keresletet (19 százalék). „Mivel fél év alatt a keresések száma az elektromos autóknál megduplázódott, a hibridek esetében szintén jelentősen, 50 százalékkal nőtt, az alternatív hajtású autókra történő keresések száma akár hónapokon belül felülmúlhatja a dízelekét” – mutatott rá Halász Bertalan.

„A tavalyi második félév óta egyértelműen érződik a Használtautó.hu rendszerében is az önálló mobilitás, azaz az autók iránti fokozódó igény. Keresési számaink akkor és az idei első félévben is jelentősen, egyes hónapokban akár 60 százalék feletti mértékben nőttek az előző év azonos időszakához mérten – az első félév összességében 43 százalékkal magasabb keresési számot mutatott a Használtautó.hu felületén az idei évben. A százalékos növekedés azóta lassul, hiszen már a tavalyi harmadik negyedév is erős növekedést mutatott” – mondta el a Figyelő érdeklődésére Katona Mátyás, a portál szakértője.

Ami az árak alakulását illeti, a Használtautó.hu tapasztalatai szerint elképesztő növekedés látható, csupán 2020-ban 25 százalékkal nőtt a hirdetett használt autók ára, az idei év második felére a 2020 januári, még hajszálnyit 2,5 millió forint alatti szinthez mérten mintegy 50 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy az átlagár már idén januárban 2,986, szeptemberben már 3,955 millió forint volt. Azt is látni kell viszont – tették hozzá –, hogy közben a kínálat is változott, a legolcsóbb autók gyakorlatilag kikoptak a piacról. Ha vannak is ilyenek, sokszor már meghirdetésük előtt gazdára találnak, így a hirdetett állomány átlagéletkora is csökkent.

Katona Mátyás tájékoztatása szerint az utóbbi időszakban az árnövekedés hatására csökkent a legfeljebb 500 ezer forint alatti autót keresők aránya, az összes többi árkategóriában nőtt, leginkább a 1,5-3 millió forint közötti tartományban. Ma a legtöbb vevő ennyiért szeretne autót venni, a kínálat átlagára azonban már magasabb. A vevők legtöbbször Volkswagen, BMW és Mercedes-Benz márkára szűrnek, ha viszont egy-egy konkrét modellre keresnek, akkor a Skoda Octavia, Suzuki Swift, Audi A4 dobogó látható.

Az mindkét portál tapasztalatai szerint érzékelhető, hogy hogy nő a kereslet a jó minőségű – fiatal, igazolható előéletű – használt kocsik iránt. A Használtautó.hu tapasztalatai szerint, ha nem is drasztikus mértékben, de jól láthatóan (2-3 százalékkal) többen keresnek fiatal (legfeljebb 5 éves) autókra. Csökkent az idősebbekre szűrők aránya, de nőtt a korsáv nélkül, konkrét modellre keresők tábora. Egyértelmű trend, hogy az új autók áremelkedése miatt mind többen néznek inkább fiatal használt autókat. „További serkentő, hogy az új autók piacán is egy eddig soha nem tapasztalt helyzet tapasztalható, vagyis az, hogy nagyobb a kereslet a kínálatnál, ez pedig a használt autók piacára, főként a fiatal használtakéra is plusz keresletet visz, egyre jelentősebb mértékben” – hívta fel a figyelmet a portál szakértője.

A JóAutók.hu vezérigazgatója szerint a fiatalabb autók iránti kereslet növekedését mutatja az a tény is, hogy a portál kínálatában szereplő szalonautókra augusztushoz képest szeptemberben 20 százalékkal nagyobb volt a keresések száma. A használt autók körében ilyen növekedést nem tapasztaltak, ugyanakkor a keresések több mint fele itt is a nyolc évnél fiatalabb kocsikra irányult az elmúlt hónapban.

Ami a piac kilátásait illeti, Halász Bertalan szerint összességében jelentős árcsökkenés a közeli jövőben biztosan nem fog bekövetkezni. Az új autók ára tartósan magas marad, mivel a globális chiphiány és egyéb, nehezen hozzáférhető alapanyagok miatt a nagy volumenű olcsó járművekből kevesebbet gyártanak az autógyárak. Ez, valamint a szállítási határidők jelentős kitolódása a keresletet a használt autók piacára viszi, ami a jövőben még tovább emelheti az itteni átlagárakat.

A Használtautó.hu szakértői szerint is várható még áremelkedés, hiszen az új autók is egyre drágábbak lesznek, a kínálat pedig szűkös, a keresletet ráadásul az új autók piaca egyre kevésbé tudja kielégíteni. A chiphiány egyre hosszabb szállítási időket szül az új autók piacán, egyes modellek már most több mint 1 éves szállítási időkkel érhetők el, ezek a tényezők még az árfolyamváltozások és a mind szigorúbb emissziós és biztonsági előírások nélkül is feljebb vinnék az árakat, de még ezekkel is számolni kell.

Fotó: Keresztesi Balázs / Metropol

„Az új autóknál valószínüleg még növekedni fognak az árak, de – reményeink szerint – kisebb ütemben, mint az utóbbi idöszakban.

Az árnövekedést leginkább a biztonsági és kibocsátási EU elöírások okozta fejlesztési költségek, a 95 gramm feletti birság, az alapanyagárak növekedése és a forint árfolyamának hatása indokolja” – nyilatkozta a Figyelőnek Erdélyi Péter, a Magxyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke. Ami a piaci kilátásokat illeti, az elnök szerint 2021 egészében inkább csökkenni fog az új autók magyarországi értékesítése 2020-hoz képest, mivel az utolsó hónapokban további csökkenés várható.

Ennek fö oka nem elsösorban a kereslet csökkenése, hanem az alkatrész (elsösorban, de nem csak a csip) hiányból eredö gyártási késedelem.

A DataHouse Kft. adatai alapján egyébként idén az első kilenc hónapban 95 541 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ami ugyan 5 százalékos növekedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz képest, de a szeptemberben forgalomba helyezett 9524 új autó már 17 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál.

Eljött a hidrogénautók ideje

„Lassan azon gondolkodunk, hogy biciklivel fogunk járni, így a saját autóinkat is el tudnánk adni” – viccelődött egy Detroit környéki használtautó-kereskedő a közelmúltban. A csiphiány világszerte megszakította a beszállítói láncokat, így az USA-ban is sorra állnak le az autógyárak, megugrik a kereslet a használt járművek iránt. Borultak a hagyományos értékesítési modellek is. Akik lízingelt autókkal jártak, annak lejártakor nem tudtak új modellekhez jutni, kénytelenek voltak meghosszabbítani a lízing konstrukciókat. A haszált autók ára már a nyár folyamán jó 30 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, az új járművek áremelkedése is 7 százalék feletti volt. Az árakat felhajtotta az is, hogy megemelkedett a használtautók exportja, az idén egyharmadával 650 millió dollárra, ami hosszú évek óta a legmagasabb szint. Az áremelkedésnek a használtautó kereskedők látják meg a kárát, a szokásos volumenek nagyjából felét viszik be az eladók. Helyzetüket nehezíti, hogy az USA-ban szokásos rendszer szerint egy átlagos kereskedő csak egy államra kap licenszet. A helyzet makroszinten is veszélyessé vált,

a például a tavaszi hónapokban 4 százalék fölé emelkedő infláció egyik legnagyobb komponense a használt autók árának 20 százaélk fölötti emelkedése volt.

A helyzet Európában is hasonló: a pandémia felhajtotta az árakat, az emberek kerülik a tömegközlekedést. Ez egyrészről kedvező az autógyáraknak, mert megdobta az eladásokat. Másrészt őket is sújtja a csiphiány, nem tudják kielégíteni a keresletet. Az eladások a nagyon alacsony bázis miatt látszólag jól alakulnak, de a 2019-es szintet nem érik el. A használtautó piac érdekesen alakult Európában, messze nincs az amerikaihoz hasonló konjunktúra.

Megállíthatatlan az elektromos robogók forradalma

(Borítókép: Ivanics autókereskedés. 2017.11.03. (Móricz-Sabján Simon)

További híreink