Ezzel indokolja az MNB a kisebb emelést

Hírek Figyelo.hu
Virág Barnabás, a jegybank alelnöke tartott online sajtótájékoztatót az MNB kamatdöntését követően.

Online sajtótájékoztatón indokolta meg az elemzők által vártnál kisebb mértékű kamatemelést Virág Barnabás, a jegybank alelnöke. Mint ismert: a jegybank 30 bázispont helyett ezúttal csak 15 bázisponttal emelte az alapkamat mértékét, amely így holnaptól 1,65 százalékra emelkedik.

Megint emeltek az alapkamaton

A sajtótájékoztatóján Virág Barnabás elmondta:

az inflációt emelő tényezők tartósabban velünk vannak, velünk maradnak, az inflációs kilátásokat övező kockázatok változatlanul felfelé mutatnak.

A monetáris tanács három intézkedéssel folytatja a szigorítási ciklust. Először is 15 bázisponttal emelte az alapkamat és a kamatfolyosó mértékét. Másodszor az állampapír-vásárlások heti célmennyiségét 10 milliárd forinttal 40 milliárd forintra csökkentette a monetáris tanács. Harmadjára pedig a forintlikviditást nyújtó swapeszköz fokozatos kivezetésével szűkíti a forintlikviditást.

Az infláció a következő hónapokban 5 százalék felett alakul és majd csak 2022-ben kezd el süllyedni és várhatóan a jövő évi második negyedévben kerül ismét a jegybanki toleranciasávba.

A hazai GDP 2021-ben 6,5-7 százalékkal, 2022-ben 5-6 százalékkal bővül. A monetáris tanács a kamatemelési ciklust addig folytatja, ameddig az inflációs célok a jegybanki célon stabilizálódnak.

A magyar gazdaság sikeresen újraindult, a negyedik negyedévben viszont a kilábalás lassulására számítanak. Ennek ellenére is meglesz a 6,5-7 százalékos bővülés.

A nyári hónapokban az infláció megugrására lehetett számítani. Az új előrejelzések azt mutatják, hogy az infláció ismét emelkedik, november hónapban egy újabb inflációs csúcs várható, ekkor 5,5-6 százalék körül alakulhat az inflációs ráta. Az emelkedés a maginflációban is érzékelhető lesz, év végéig 4 százalékig emelkedhet a maginflációs ráta.

Az iparcikkek árai fokozatosan emelkednek, a termelői költségek átárazása zaljik. Összességében a hatások eredőjeként számítunk arra, hogy az inflációt emelő tényezők tartósan velünk vannak. Az inflációs cél teljesítése kitolódik, csak jövő év őszi hónapjaira várható. Az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak.

A forintlikviditási swapeszköz állományában jelenleg 1100 milliárd forintnyi eszköz található, ezt kivezeti fokozatosan az MNB. A swappiacaink kiemelten fontosak.

A monetáris tanács havi ütemben folytatja az alapkamat-emelési ciklusát, a szeptemberi emelés mértéke irányadó a következő hónapokra nézve.
Az MNB-nek továbbra is fontos az állampapírpiac stabil likviditási helyzete.

A program kivezetése fokozatos és rugalmas mértékben történik meg.

Most a heti mértéket 40 milliárd forintban határozta meg a jegybank. A tanács legközelebb 2021 decemberében értékeli átfogóan az állampapír-vásárlási programot.

Kérdésre válaszolva, hogy bizonyos termékek áfájának csökkentésével lehetne-e csökkenteni az infláció mértékét Virág Barnabás elmondta: az elmúlt húsz év áfacsökkentési tapasztalatából kiindulva az áfacsökkentés nem tudta az inflációt csökkenteni,

mert annak mértékét nem minden esetben hárították át a fogyasztóknak, azaz ők kevésbé érzékeltek a csökkentésből.

A Magyar Nemzeti Bank egy proaktív kamatemelési ciklust indított el júniusban. A cél továbbra is változatlan ezzel kapcsolatban, de a makrogazdasági terhet más tényezők is befolyásolják. Például a koronavírus-járvány negyedik hulláma. A kamatemelési ciklust mindaddig folytatja a monetáris tanács, ameddig az inflációs cél nem teljesül.

(Borítókép: 2021.09.03. Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. (Móricz-Sabján Simon, Világgazdaság)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink