Rögtön az elején egy vallomással kell kezdenem: nem, nem azzal, hogy tényleg rasszista vagyok, csak annyiról van szó, hogy csúnya habosítás következik. Nálam már akkor is első körben kiesne a Fekete Párduc, ha nem érdekelne a politika. Félreértés ne essék! Nem azért, mert művészbajuszt és sálat viselő filmsznob vagyok, aki a világért se ülne be egy akciófilmre, nehogy valaki még a végén azt gondolja róla, hogy nem is olyan kifinomult. Élek-halok az akciófilmekért, a látványos pörgős mozikért.
A Marvel CGI viharaitól viszont – amilyen a Fekete Párduc is, ennyit már az előzetesből meg lehet állapítani – rosszul vagyok. Ez nekem nem látványos. A látvány nálam ott kezdődik, amikor Harrison Ford kaszkadőrje, vagy amikor Jackie Chan kaszkadőr nélkül őrültséggel határos dolgokat csinál. Amikor igazi autó (persze tudom, hogy csak egy karosszéria) törik ripityára, miután a szakadékba zuhan. Azt tartom valaminek, amikor igazi pirotechnikusok dolgoznak egy filmen és nem informatikusok “csiholnak” gagyi, nem létező tüzeket és robbanásokat.
Szóval a Fekete Párduc nálam már itt kiesik, viszont nem mehetek el amellett, hogy milyen pofátlan propagandafilmnek tűnik az előzetese alapján is. Süt róla a fehér amerikai polgár bűntudata, és a gyökereitől erőszakkal elválasztott afroamerikaiak görcsös identitáskeresése. Így kerülhettek bele olyan abszurditások a filmbe, mint hogy a cselekmény egy “elszigetelt, ám technológiailag fejlett afrikai országban, Wakanda királyságában” játszódik. Ilyen csak a mesében van, és a Marvel meséket gyárt, nincs ezzel semmi baj. Azon kívül, hogy rendkívül izzadtságszagú próbálkozás, egy buta csihi-puhi futószalagfilmben igazságot tenni, ha már a való életben nem sikerült.
A való életben ugyanis, nehéz eldönteni hol jobb feketének lenni: az Egyesült Államokban vagy Afrikában. Ha nem lenne CGI undorom, még lehet, hogy meg is nézném a filmet, hiszen nem egy hollywoodi szemétre való propagandafilmet megnéztem már pihenés gyanánt (bár utólag mindig rájövök, hogy nem tudok az ilyeneken pihenni). Ami viszont már előzetesen a lehető legmesszebbre elűz a moziteremtől, az a címe: Fekete Párduc.
A 24.hu haladó portálon közölt kritika a következő gondolattal kezdődik: “A Fekete Párduc jelentősége abban áll, hogy a legnépszerűbb fősodorban, a marveles szuperhősfilmekben elsőként visszhangozza az utóbbi évek fekete polgárjogi jelmondatait”. Ezek szerint jól kiszagoltam már a film megnézése előtt a propagandát (nem volt nehéz). Ebben az esetben, azt kell mondjam: felháborít ez a cím, és amit képvisel, de a leginkább az a kettős mérce, ami itt is megmutatkozik.
A Fekete Párduc nyíltan a fekete polgárjogi mozgalom propagandafilmje, ennek tükrében egy olyan radikális fekete polgárjogi szervezetről elnevezni, amelyiknek az egyik legfőbb ismertető jegye az volt, hogy rendszeresen fegyveres összetűzésekbe keveredett a rendőrökkel, egyértelmű kiállás e mellett a szélsőséges irányvonal mellett. Mindeközben a jobboldalnak máig lábujjhegyen kell közlekednie minden szimbolikus ügyben, nehogy összetörje a liberális érzékenység egyik tojáshéját.
Úgyhogy lehet azzal jönni, hogy míg nem láttam ne ítélkezzek, de éppen elég információ van a birtokomban ahhoz, hogy azt mondjam: ehhez túl rövid az élet, köszönöm szépen!
Borítófotó: Black Panther, 2018', Marvel Studios
