Év eleje óta gyengül az építőipar

Hírek Figyelo.hu

Csaknem 200 milliárd forintos termelési értékkel, de az előző évi bázistól 2,5 százalékkal elmaradó termelési volumennel nyitotta 2020-at a magyar építőipar- áll a Világgazdaság cikkében.

Az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 2,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól 2020 januárjában – közölte hétfői gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az építőipari vállalkozások január végi szerződésállományának volumene 14,7 százalékkal elmaradt a 2019. január végitől, miután az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 9,3 százalékal nőtt, az egyéb építményeké viszont 24,5 százalékkal csökkent.

Mindezt annak ellenére, hogy az év első hónapjában a megkötött új szerződések volumene 8,2 százalékkal emelkedett:

az épületek építésére kötött szerződéseké 13,8 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 22 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Januárban ipari épületekre és vasútfelújításra kötöttek nagy értékű szerződéseket.

Az ágazat négy éven át tartó, 20 százalékot meghaladó növekedési üteme az előzetes várakozások szerint megtörik, és

az idei év 10 százalék körüli lassulást hozhat

– így vélekedtek az elemzők még a koronavírus világjárvánnyá terebélyesedése előtt. A vírushatástól még teljesen mentes januári építőipari teljesítménymutatók szerint a két építményfőcsoport termelése az év elején ellentétesen alakult: az épületeké 4,4 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 1,5 százalékkal nőtt, az építőipar termelése a decemberihez mérten 0,9 százalékkal emelkedett.

Összességében mindhárom építőipari ágazat termelési volumene mérséklődött januárban. Az épületek építésében 0,8, az egyéb építmények építésében 1 százalékkal, a speciális szaképítés termelése 4 százalékkal csökkent a termelés.

.

Borítókép: Blue Planet Studio, PuzzlePix/Shutterstok

Ezek is érdekelhetnek

További híreink