– Míg az esküvők egyik fő jellemzője eddig a tervezettség volt, a Covid árnyékában hihetetlen rugalmassággal kellett viszonyulni a változó szabályozásokhoz. Hogyan tudtak ehhez alkalmazkodni?
– A kezdeti dermedtségünk hamar átváltott egy tevékeny állapotba, és onnantól fogva a megrendelőinkkel együtt megoldandó feladatként tekintettünk az akadályokra, azaz kitartóan kerestük az A, B, majd a C és D tervet. A pároknak szerencsére eszükbe sem jutott törölni az esküvőket, sokan áttették egy évvel későbbre, főleg, ahol külföldi rokonokat is vártak, vagy átszervezték maszkosra, kertire, hétköznapira, délelőttire, kis létszámúra – folyamatosan alkalmazkodva a törvényi előírásokhoz. Az idén már úgy kezeljük a járvány miatt felmerülő problémákat, mintha évek óta ezt csinálnánk.
– Változott-e az esküvőhöz való hozzáállás, átértékelődött-e a fontossági sorrend a meghívó tipográfiájától kezdve a zenekar kiválasztásáig?
– Az ünnep ugyanolyan fontos, sőt, talán fontosabb, mint eddig, hogy a párok megoszthassák az örömüket a szeretteikkel. Sokan a külsőségekről sem mondtak, mondanak le – lehet, hogy kisebb kaliberű, létszámú az esküvő, kompromisszumokkal teli, de a díszletek, a körülmények ugyanolyan fontosak a párok számára, hiszen jó esetben ebből az alkalomból egy lesz az életükben.
– Mi jelentette a legnagyobb kihívást az esküvői ruhák piacán az elmúlt másfél évben?
– Az alapanyagok beszerzése, hiszen mindent külföldről, Európából rendelünk, és ez most sokkal lassabb, nehézkesebb, mint korábban, a kollégáimnak ötször annyit kell dolgozniuk ezen a területen. Az haute couture alapanyagaink nem készen gurulnak ki a raktárokból, hanem megrendelésre készülnek, a mi igényeinknek megfelelően, tehát egyébként is időigényes az előállításuk. Főleg úgy, hogy az alapanyaggyártók is nagyon nehéz helyzetbe kerültek, hiszen akik nekünk a csipkéket, tüllöket, selymeket szállítják, ők is rendelik a fonalat, a cérnát, a festéket, így nekik is várniuk kellett, kell a saját beszállítóikra. Ráadásul a szállítás, a csomagolás díja akár harminc-hatvan százalékkal is megemelkedett.
– Ez a ruhák árában is megjelent?
– Nem – bár vannak veszteségeink, sokkal inkább arra törekszünk, hogy a velünk dolgozókat segítsük, ahol csak tudjuk. Ha a nyitás után Németországban, Amerikában vagy Angliában egy menyasszony nem tud fél évet várni a ruhája elkészültére, akkor még a békeidőben szokásos sürgősségi felárat sem számítjuk fel a gyorsabb munkavégzéséért. Azt gondolom, ebben az időszakban nem annak kell a fókuszban állnia, hogy miként tudok én minél nagyobb profitra szert tenni, hanem hogy hogyan támogathatom lelkileg és anyagilag a vásárlóimat, illetve a partnereimet. Ha erre az emberi magatartásra koncentrálunk, talán utópisztikusan hangzik, de remélem, gyorsabban vége lesz a járványidőszaknak. Tavaly egyébként kevesebb ruhát mondtak vissza véglegesen a pandémia miatt, mint 2019-ben azért, mert szakított a pár. Rengetegen halasztották el bizonytalan időpontra az esküvőjüket, de kitartottak egymás mellett és mellettünk is – ezt mindenképp szerettük volna meghálálni.
– Európában, Észak-Amerikában, Ausztráliában és Ázsiában is elérhetők a Daalarna ruhák, sőt, a világjárvány időszaka alatt kilenc partnerüzlettel bővült a cég – ez minek köszönhető ebben a nehéz évben?
– A nők háborúban is férjhez akarnak menni, ezt már a 2008-as válság idején is megtapasztaltam. A menyasszonyok vágyainak teremtő ereje van, hisznek a jövőben, ezért házasodnak. A családdal, a barátokkal való együttlét jelentősége pedig új szintre emelkedett, így az ünnepi öltözék iránti kereslet nem csökkent. Az idén nyárra ugyanolyan lelkesedéssel szerveztek esküvőket, mint korábban.
– El kellett engednie olyan összetevőt, amelyet korábban meghatározónak gondolt? Például a kollekciók fotózása híresen magas színvonalon futott különleges külföldi helyszínekkel, most viszont Budapesten és Fertődön fényképezték a legutóbbi lookbookot.
– Ha van pozitívuma a járványidőszaknak, akkor számomra az, hogy kreatív emberként megélhettem, milyen a mélypontokból inspirálódni. Divattervezőként és emberként is alapvetően pozitív hangulatokból merítek, ez az esküvő jellegéből is adódik. Most viszont egy letargikus, ismeretlen, feszültséggel teli állapotból kellett építkeznem – ez érdekes tapasztalás volt. Kreativitás kellett ahhoz is, hogy ha nem elérhető az izlandi fekete homokos tengerpart, ahol „könnyű” ütős, bátor képanyagot összerakni, akkor feltaláljuk-e magunkat itthon. És jó érzés, hogy a válasz igen, feltaláltuk.
– Mi az a pandémia alatt bevezetett céges változás, amit megtartanak a későbbiekben is?
– Vásároltunk több professzionális, légtisztító-fertőtlenítő készüléket a munkatársak védelme érdekében, ezt mindenképp használjuk tovább, mert Budapest belvárosában olyan levegőminőségben dolgozhatunk, mintha az Alpokban lennénk. Apró protokollbeli változtatásokat megtartunk, például azt, hogy az ügyfeleknek hosszabb időt, még több figyelmet adunk a tökéletes végeredmény kidolgozása érdekében, miközben az ügyfélközpontúság eddig is az első helyen állt nálunk.
– A divat mindig reagál arra, ami a világban zajlik, mi az idei újdonság az esküvőiruha-trendben?
– Mivel a nemzetközi esküvői divattal kapcsolatos rendezvények elmaradtak, 2021 áprilisában is csak egy online ausztrál eseményt tartottak meg, gyakorlatilag alig beszélhetünk trendekről. Egy alkotónak mindig két útja van: az egyik, hogy kizár mindent, és álmodozik, a másik, hogy elfogadja az őt körülvevő világot, és arra reflektál. Én ezt a kettőt összekötöttem. A korábbi lázadás helyett a hagyományokhoz való visszatérést hozta ki belőlem a helyzet. A klasszikus formákhoz nyúltam, különleges, háromdimenziós csipkékkel, nagyon könnyed, légies, szinte nem evilági anyagokkal dolgoztam. De a Mirror névre hallgató kollekcióval együtt kivételesen terveztünk egy kapszulakollekciót is. Ezek a ruhák kifejezetten kisebb létszámú, kevésbé ünnepélyes vagy polgári esküvőkre születtek – ugyanazzal az igényességgel, magas minőségű alapanyagokkal. A cél nem az volt, hogy egy lényegesebb olcsóbb kollekció szülessen, inkább más stílusú darabok, egy régi-új igényre, a járvány korlátozásaitól megihletve.
A cikk a Figyelő hetilap június 3-iki számban került publikálásra.
(Borítókép: Daalarna)
