Arról beszél a szocialista politikus Szent Istvánt interpretálva, hogy a jobboldalhoz semmi sem áll közelebb, mint a gyűlölet politikája, és távolabb, mint az alázat. Felsorolja, kik a kormány örökös ellenségei: az Európai Unió, a szegények, a másképp gondolkodók, a hajléktalanok, a bántalmazott nők, a munkanélküliek, a menekültek, a tanárok. Ezt mondja Molnár Gyula.
Akkor tegyük félre egy pillanatra azt a kávét, és nézzük át ezt a listát, miről is beszél a hajdani moszkvai egyetemista, a Baloldali Ifjúsági Társulat egykori elnöke. Lehet, hogy kihűl a kávé, de annyi baj legyen.
Az internacionalista hagyományokon nevelkedett korosabb MSZP-s politikusoknak bizonyára nem könnyű elhinni, hogy azért, mert a nemzet érdekei állnak a kormány politikájának fókuszában, és nem kevés, komoly vitánk van Brüsszellel, attól még tiszteljük a közösséget. Mint partner a partnert, nem a szőnyeg alól, a merjünk kicsik lenni lelkibetegség aspektusából.
Elképesztően ízléstelen politikai haszonszerzésre használni a szegénységben élőket úgy, hogy a rendszerváltás óta egyetlen kormány sem költött ennyit felzárkóztató és szociális programokra. Valóban egész más politika ez, mint a céltalan segélyezésé, a munka önbecsülést és tartást ad, enélkül pedig nincsen pozitív jövőkép.
A másképp gondolkodók esetén valamiféle időviharba kerülhetett Molnár, vagy a szövegíró, ugyanis ezeket az embereket pont a szocialista párt elődje, az MSZMP üldözte nyíltan és titokban, lehetetlenítette el minden szálon, zárta börtönbe. Lehet, hogy meg kellene kérdezni erről Lendvai Ildikót, hátha jobban emlékszik.
A hajléktalanok sem ellenségek, ugyanakkor mindenkinek jobb lenne, ha nem a főváros frekventált pontjain élnének életvitelszerűen, hanem átmenetileg szállókon, ameddig nem sikerül visszatalálniuk a társadalomba. Lehetne jobb a gyakorlat, ebben nincs vitánk, de nem ellenségek.
A bántalmazott nők esetén el se tudom képzelni mire, gondol az MSZP-s politikus, miért is tekintené a jobboldal ellenségének ezeket az embereket. Csak egy példa: a Vöröskereszt égisze alatt tavaly októberben indult Abigél program a testi-lelki felépülésben kíván segítséget nyújtani.
A munkanélküliek száma folyamatosan csökken, ahogy a közmunkásoké is, a foglalkoztatás rekordon. Csak pillantsuk rá a 2009-es adatokra, akkor 11,4% volt a munkanélküliségi ráta, jelenleg 4,3%. Most az a baj, hogy dolgoznak az emberek, vagy mire kell itt gondolni?
A migránsok sem ellenségek, ha nem fogadjuk el azt az állítást, hogy hadviselés folyik a zsidó-keresztény Európa ellen. Ha elfogadjuk, és egy percre a barcelonai áldozatokra gondolunk, akkor azt kell mondanunk, hogy nincs helye itt senkinek, aki nem jó szándékkal jön, és nem hívtuk.
A pedagógusok utoljára maradtak, még jó, hogy eszébe jutott Molnárnak, hogy őket is odaírja a felsorolásba. Az, hogy a pedagógusok bárkinek ellenségei lennének, az egy szűk, balliberális csoport hazugsága. Az életpálya-modell, mint minden, persze kritizálható, de azt nem lehet letagadni, hogy jelentős bérrendezéssel jár.
Kimaradt valaki? Úgy látom, nem. Köszönjük Molnár Gyulának ezt az az érdemi ünnepi köszöntőt egy párhuzamos valóságból. Jöhet a kávé, pihenjünk végre.
