Erősít Magyarországon a Huawei

Hírek
Az egyiptomi tiltakozás ellenére is elárverezik Tutanhamon bronz szoborfejét.

A Huawei megerősíti szerepvállalását a magyar infokommunikációs szektor fejlesztésében – egyebek között erről írt alá szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a kínai vállalattal hétfőn, Budapesten – közölte hétfőn az ITM.

A dokumentumot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Wu Biqiang, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója írta alá. Az ITM és a Huawei között létrejött megállapodás a 2018. november 6-án, Kínában elfogadott közös nyilatkozatban foglaltakat bővíti ki konkrét feladatok meghatározásával.

A megállapodás szerint a cég tovább folytatja magyar egyetemistáknak szóló kínai technológiai tanulmányutak szervezését, elindítja a Huawei mérnöki tréning programokat, és ezekkel a tervek szerint a következő öt évben mintegy 200 magyar fiatalt szeretnének mérnöki ismeretanyaghoz juttatni. A tudástranszfert támogatja a vállalat közeljövőben létrehozandó magyarországi képzési és tanúsítási központja (HAINA) is.

A közlemény idézi Palkovics László, innovációs és technológiai minisztert, aki elmondta: a szándéknyilatkozat új távlatokat nyithat meg Magyarország és a Huawei kapcsolatában, Magyarország legjobb szakemberei vehetnek részt a kínai cég csúcstechnológiát alkalmazó és fejlesztő projektjeiben. Örömtelinek nevezte, hogy a cég vállalja a fiatalok, a jövő mérnökeinek és tudósainak oktatását is.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Huawei már évek óta jelen van a magyar piacon, közösen további jelentős eredményeket leszünk képesek elérni

– fogalmazott Palkovics László.

Wu Biqiang, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója a közlemény szerint arról beszélt, hogy nagyra értékelik a magyarországi, folyamatosan kiegyensúlyozott üzleti környezetet, és ezért fontosnak tartják például a magyar mérnök tehetségek gondozását, tudásának fejlesztését.

A megállapodás a fentieken túl arra is kitér, hogy a Huawei részt kíván venni a magyar vasutak távközlési infrastruktúrájának fejlesztésében, az intelligens egészségügyi ellátás fejlesztésében és az okosvárosok kialakításában is – olvasható a közleményben.

 

Borítókép: figyeloonline montázs (metamorworks, Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink