Enyhül a Facebook-Ausztrália vita

Hírek MTI

A Facebook közösségi hálózatot üzemeltető cég bejelentette kedden, hogy napokon belül helyreállítja ausztráliai platformján a hírszolgáltatását, mert megállapodott a canberrai kormánnyal a köztük vitát okozó törvénytervezet módosításáról.

A Facebook Inc. a múlt héten jelentette be, hogy a médiapiaci szabályozásról szóló ausztrál törvény miatt a helyi platformon nem engedélyezi használóinak a hírek megtekintését.

Közölte, hogy az ausztrál kiadóknak ezentúl tilos bármilyen tartalmat megosztaniuk vagy közzétenniük oldalain, és az ausztrál közönség a nemzetközi hírpiacról származó tartalmakat sem érheti el. A Facebook egyik szóvivője ezt azzal indokolta, hogy az új ausztrál médiakódex tervezetében nem egyértelmű a hírtartalom definíciója.

Az ausztrál parlamentben decemberben kezdeményezték egy új törvény bevezetését, amely rákényszerítené – elsősorban – a Google-t és a Facebookot, hogy fizessen az ausztrál sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért, különben pénzbírsággal sújtják őket.

Elégedetten vesszük tudomásul, hogy az ausztrál kormány hajlandó több olyan ponton módosítani a tervezetet, amelyek nekünk fontosak. Továbbra is mi dönthetjük majd el, hogy hír-e, ami felkerül a Facebookra, így nem köteleznek bennünket automatikusan arra, hogy magyarázkodjunk

– írta keddi közleményében a cég.

(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink