Eltűnőben a bankfiókok

Hírek Figyelo.hu

A korábbinál jóval lassabb ütemben ugyan, de az idei első negyedévben is folytatódott a hitelintézetek fiókhálózatának zsugorodása Magyarországon. A koncentráció változatlanul igen magas az értékesítési egységeknél – összegezte a VG.hu.

Az első negyedévben is folytatódott a banki fiókhálózatok zsugorodása Magyarországon:

márciusban 1867 értékesítési egység működött Magyarországon, 2,6 százalékkal – pontosan ötvennel – kevesebb, mint egy évvel korábban

– derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.

Figyelemre méltó azonban, hogy az első negyedév során már csak tíz bankfiók tűnt el a térképről, tehát határozottan lassul a hálózat zsugorodásának az üteme. (A 2018. első negyedévéig számolt tizenkét hónap alatt például még 312-vel csökkent az itthon működő fiókok száma, egy évvel később pedig több mint 380-nal lett kevesebb.)

Az MNB statisztikáinak tanúsága szerint így a tavaly március óta tartó koronavírus-járvány szinte egyáltalán nem befolyásolta a bankfiókok további sorsát, az elmúlt egy évben is a hatékonyság, a minél jobb kihasználtság lehetett az első számú mozgatórugó a hálózatok alakításánál. A bankok közben folytatták az újgenerációs értékesítési egységek kialakítására vonatkozó programjaikat is:

utóbbiak fő jellemzője, hogy a klasszikus, pultos elrendezés helyett az ügyfelek külön tárgyalókban kérhetnek tanácsadást az összetettebb ügyeiket illetően, a rutinműveletek nagy része pedig önkiszolgáló csatornákra terelődik.

A hitelintézetek fiókhálózatánál változatlanul nagyon erősen jelen van a koncentráció is. A jegybank fiókkereső aloldalának legfrissebb, pénteki adatai szerint a három, legnagyobb hálózatot működtető szereplő – a Takarékbank, az OTP Bank és a K&H – együttesen az összes fiók több mint 70 százalékát működtette, miközben a kilenc hazai nagy, univerzális bank fiókszám alapján részesedése pedig megközelítette a 95 százalékot.

Az utóbbi negyedévekben megfigyelhető lassulás ellenére ugyanakkor az előttünk álló időszakban is folytatódhat a hitelintézeti fiókhálózat méretének csökkenése, miután több olyan tényezővel is számolni kell, amely ebbe az irányba mutat. Így például az előttünk álló időszakban is növekedhet az elektronikusan intézhető banki ügyek köre – hiszen a digitalizáció a járványhelyzet enyhülésével sem áll meg –, miközben fokozatosan emelkedik az ezek használatára nyitott ügyfelek aránya is. A másik, a fiókszám további csökkenését előrevetítő tényező a folytatódó bankpiaci konszolidáció lehet, miután az egyesülések, felvásárlások mindig együtt járnak az értékesítési hálózat optimalizációjával is.

(Borítókép: Budapest 2020.09.23. OTP bankfiók (Kallus György)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink