Ahogy végignéz az ember a parlament lépcsőjénél szelfiző és oda egy nyolcpontos követelést kiragasztó ellenzéki képviselői csapatról készült fotókon, gyötrő kínt és szánalmat érez.
Majd ahogy végigfutja az Erzsébet hídi ellenzéki demonstrációról készült tudósításokat, elégtétellel tölti el, amit lát. Hadházy egy önkritikus félmondatra ragadtatta magát: “szánalmas balf…ok vagyunk” – mondta. (A teljes szöveg: „szánalmas balf*szok vagyunk, ha hagyjuk, hogy igaztalanul gyalázzanak bennünket az adófizetők pénzéből.”) De valójában nem kell őket senkinek se gyalázni, megoldják ezt önmaguk is, lásd a decemberi MTVA-beli akciózásukat, földönfetrengésüket, lépcsőmászásukat, és a folyamatos, szánalmas tüntetéseiket.
Igen, Hadházy Ákost elragadta az őszinteségi roham.
Mert elég csak rájuk nézni, még bele sem kell hallgatni a felszólalásokba, az első benyomás rögtön az, amivel Hadházy rohamában előállt.
Nemzeti ünnepünkön, a márciusi ifjakra emlékezve kopott cipőben és farmerben, csíkos pulóverben megjelenni mindent elmond róluk. Mert nem igaz, hogy egy parlamenti képviselőnek a tiszteletdíjából nem telik egy öltönyre, fehér ingre, nyakkendőre, szövetkabátra, fekete zoknira és cipőre. Bizonyosan telik, csak hát ez az igényszint.
Ami nem gond, mert senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy rendesen öltözködjön fel, adja meg a tiszteletet az ünnepnek és azoknak, akikhez beszél. Ezt belülről kellene érezni.
Úgy tűnik, ez (is) teljesíthetetlenül magas elvárás az ellenzéki politikusokkal szemben.
Ezzel a szedett-vedettségükkel, a stílustalansággal is azt demonstrálták, hogy mindenre alkalmatlanok.
És még a beszédeik semmitmondásáról, a teljes politikai ötlettelenségükről egy szót sem ejtettünk.
Mindenesetre köszönet illeti Hadházyt az ellenzék tűpontos minősítéséért, bár ő biztos nem így akarta. Fura egy ars poetica, de üsse kavics, legyen így!
Borítókép: MTI/Mónus Márton
