A kutatók elemzésükben összefoglalták az európai édesvízi biodiverzitás védelmének legfontosabb szempontjait, illetve a kontinens vízgyűjtőit értékességük szerint, az ott élő fajok természetvédelmi helyzete alapján rangsorolták. Az elemzés a PLOS ONE folyóiratban jelent meg.
A szakemberek a vízgyűjtők értékességet összevetették a területi védelemmel is, ehhez egy olyan globális édesvízi adatbázist használtak, amely a kontinenst 18 816 vízgyűjtőre osztja fel.
Az egyes fajok elterjedését a vízgyűjtőkben a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai alapján összegezték. Az elemzésben 512 hal, 656 puhatestű, 124 szitakötő, 339 vízinövény, azaz összesen 1631 faj adatai szerepeltek. E fajokat más-más súllyal vették számításba, szintén az IUCN által meghatározott veszélyeztetettség, valamint terjedőképességük alapján: minél veszélyeztetettebb egy faj, illetve minél kevésbé képes a terjedésre, annál nagyobb súllyal szerepelt a vizsgálatban.
A kutatók vizsgálatukban az úgynevezett Marxan szoftvert használták, melynek segítségével az egyes fajokat különbözőképpen súlyozva számolták ki a vízgyűjtők természetvédelmi értékességét. Az értékes vízgyűjtők többsége az Ibériai-, az Itáliai- és a Balkán-félszigeten, valamint a nagyobb folyók, például a Duna mentén található, észak felé haladva egyre kisebb arányban. Az is kiderült, hogy az egyes országokra számított átlagos értékesség tekintetében Magyarország a harmadik helyen szerepel Európában. A kutatók a természetvédelmi értékességet a folyószakaszok összekapcsoltságának függvényében is megvizsgálták. Ez azért fontos, mert az egyes vízgyűjtőket ért hatások a folyók áramlása miatt más vízgyűjtőket is érinthetnek, így a természetvédelemben az utóbbi időben előtérbe került a folyószakaszok kapcsoltságának, azaz konnektivitásának biztosítása.
Az elemzésből kiderült, hogy bár a konnektivitás beépítése fontos, bizonyos tavi fajok védelmének lehetősége csökken, ha a kijelölhető prioritásterületek korlátozottak. A kutatók azt is vizsgálták, hogy a természetvédelmi értékesség mennyire van átfedésben a védett területek jelenlegi hálózatával. Európa nagy részén a helyzet jónak mondható, bár elég nagy a különbség a keleti-déli és nyugati-északi országok között. Az Európai Unióban a meglévő Natura 2000 hálózatnak köszönhetően nemcsak a magas természetvédelmi értékek párosulnak magas szintű védelemmel – mint például Magyarországon –, de sokszor az alacsonyak is. A védett területhálózat bővítése Európában az édesvízi biodiverzitás szempontjából kiemelt Balkán-félszigeten lenne a legfontosabb, de Ukrajna és Oroszország is bővelkedik magas értékű, de alacsony védettségű területekben.
Borítókép: Shutterstock
