A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) flottájának megújítása és az üzemeltetett kikötők felújításának előkészítése mellett új kompok és katamaránok gyártása is elkezdődött. A hajók 2022-ben érkezhetnek a tóra – közölte a társaság pénteken.
Közleményükben azt írták, hogy a 6,6 milliárd forintos állami tőkeemelésnek köszönhetően két 45 méteres kompot és szintén két 35 méteres katamaránt szereznek be közel 5,7 milliárd forintból. A beruházás a hajózási társaság 2030-ig tervezett teljes modernizációs folyamatának első üteme. Az új járművek a legkorszerűbb műszaki és utaskiszolgálási eszközökkel rendelkeznek majd. „Ez a fejlesztés történelmi léptékű a Bahart és a balatoni hajózás életében” – hangsúlyozták.
Tájékoztatásuk szerint a hajók gyártása már zajlik, és várhatóan jövőre szállítják őket a Balatonra. Az új járművek méretükből adódóan a Sión teljesen összeszerelt állapotban nem szállíthatók, ezért a végszerelésük a Balatonon történik majd. A kompok Szántód és Tihany között, míg a katamaránok Siófok és Balatonfüred, illetve Tihany között, valamint a Fonyód–Badacsony útvonalon közlekednek majd.