Szeptember közepétől 10 napon át komoly veszély fenyegette Magyarországot. Az árhullám több régiós országban hatalmas károkat okozott. Ez volt Magyarország történetének második legnagyobb árvize – mondta Orbán Viktor a parlamenti szezonnyitó beszédében.
Egy évtized alatt Magyarország és a magyar álam szemmel láthatóan megerősödött. A 2013-as árvízhez képest ellenállóbak és szervezettebbek lettünk. Jól tettük, hogy a 2013-as árvíz után 435 milliárd forintot költöttünk az árvíz elleni védekezésre. Ebből 150 milliárd forintot költöttünk a Duna menti gátakra – mondta Orbán Viktor, aki ezt követően felsorolta, hogy az elmúlt tíz évben hol valósultak meg árvízvédelmi beruházások. Hozzátette, hogy a vízügyi hatóság hamarosan elkészül a mostani árvízről szóló jelentéssel. Ez alapján dönt majd a kormány a következő évek árvízvédelmi beruházásairól.
Az elmúlt években 1400 milliárd forint értékben épített és újított fel óvodákat és iskolákat a kormány. Orbán Viktor szerint az egész ország büszke lehet arra, hogy a nyáron átadták a budakeszi diáknegyedet, ami Magyarország legnagyobb oktatási központja. Ez 1500 tanulót képes befogadni.
A kormány kiemelt fejlesztési terve a digitális állampolgárság megvalósítása. Már a mobiltelefonnal is igazolhatják magukat a magyarok. A digitális állampolgárság programmal egy olyan alkalmazás jött létre, ahol az állampolgárok minden szükséges adata megtalálható.
Sosem nyaraltak még ennyit a magyarok
Az idei nyár a magyar turizmus rekord nyara volt. Soha nem nyaralt ennyi magyar az országhatáron belül és nem érkezett ennyi külföldi turista. Ráadásul soha nem nyaralt ennyi magyar külföldön sem.
Visszavettük hazánk globális kapukulcsát – mondta Orbán Viktor a Liszt Ferenc Repülőtér visszavásárlásáról. Szerinte a reptér hamarosan eléri a 17 milliós utasforgalmat.
Az ország gazdasági helyzete erős lábakon áll a kormányfő szerint. Kifejtette, hogy gazdasági növekedésünk a 11. helyen áll az unióban, ezzel megelőzzük a franciákat, vagy az osztrákokat is. GDP nemzeti össztermék arányosans teljesítménnyel az unió 4. helyén állunk a beruházások területén.
A foglalkoztatás tovább erősödik és a bérek is nagy mértékben nőttek az elmúlt időszakban Magyarországon. 12. hónapja folyamatosan nőnet a reálbérek hazánkban a miniszterelnök szerint.
Hiába keltik a magyar gazdaság halálhírét, országunk jó helyzetben van – mondta Orbán Viktor. Hozzátette, hogy a gazdaságunk rendkívül stabil.
Arról is beszélt, hogy a nyáron a kormány meghosszabbította a lakossági kamatstopot, amit addig nem is fognak kivezetni, ameddig a kamatok mértéke nem csökken egy tűrhető szintre. A babaváró hitel határidejét 2026-ig meghosszabbították és elindították az új otthonfelújítási programot is. Ez utóbbi akár 20 ezer ház felújításához is segíthet.
Az infláció mértékét a tavaly év végére 10 százalék alá szította a kormány, jelenleg 3,4 százalékon áll. A jegybanki alapkamat 6,5 százalék. Elmondta, hogy a kormány 100 százalékban megbízik a Magyar Nemzeti Bankban az árfolyampolitika kezelésében.
Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarországnak új gazdaságpolitikára van szüksége. Ennek oka, hogy a korábbi egységes világgazdaság egy nyugati és egy keleti gazdaságra bomlik szét, ami hazánk számára a legrosszabb forgatókönyv.
Csak akkor maradhat fenn a magyar állam, hogy Magyarország képes versenyképes termékeket adni a világpiacra és ezeket el is tudja adni – mondta Orbán Viktor, majd hozzátette, hogy ehhez az egységes világgazdaságra van szükség. Ezzel szemben Brüsszel azon dolgozik, hogy a világ blokkosodjon.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Bruzák Noémi