Az emelkedő önköltség miatt az állattartók elkerülhetetlennek látják a hús- és tejtermékek drágulását – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn.
Az áremelést a takarmányok világszerte tapasztalható, 30-50 százalékos drágulása okozhatja, ami az előállításon túl befolyásolhatja a feldolgozást is – írták. Várakozásuk szerint emiatt a fogyasztói árak fokozatosan nőhetnek a következő hónapokban, amihez az energiahordozók drágulása, valamint az afrikai sertéspestis, és a baromfiinfluenza hatása is hozzájárulhat.
A közlemény szerint az áremelkedés nem csupán a magyar fogyasztókat érintheti. Hasonló folyamatokat látni külföldön is, Németországban például már az elmúlt hónapokban is jelentősen nőttek az élőállat-árak. A költségek emelkedése olyan mértékű, hogy már nem tud eloszlani a termékpályák szereplői között, tartósan magasabb árakat okozva – írták.
(Borítókép: Szathmári István gulyás egy már azonosító füljeggyel ellátott borjút elkülönít. A Hortobágyi Nonprofit Kft. kungyörgyi majorjában születnek a magyar szürkemarha borjak. Az ellés március végéig tart, január közepéig 120 borjú a szaporulat. (MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)