Eljött a hidrogénautók ideje

Hírek Figyelo.hu

A hidrogéntechnológia lehetőséget ad arra Magyarországnak, hogy a teljes áramtermelését átfordítsa, és szén-dioxid-kibocsátástól mentes legyen. Ennek a célnak az eléréséhez az egyik lehetősége Magyarországnak az atomenergia, a másik pedig a napenergia. Utóbbinál, viszont fontos, hogy ha nem használja fel azonnal az energiát a lakosság, akkor lehessen tárolni, erre is jó lehetőség a hidrogén – mondta Palkovics László Innováció és Technológiai miniszter.

Fotó: Shutterstock

Hozzátette,

a hidrogén technológiának az ipar, valamint a közlekedés területén lesz fontos szerepe.

A miniszter a VG kérdésére elmondta,

az első hidrogénkutat már átadták, és az év végéig bemutatják az első hidrogéncellás buszt is, jövőre pedig újabb hidrogéntöltőket állítanak szolgálatba.

Az államnak a hidrogén esetében ugyanúgy be kell szállnia a technológia terjedésének elősegítésében, mint az elektromos autók és töltők esetében teszi, ugyanakkor a hidrogéntöltők telepítése sokkal egyszerűbb, mivel helyben megtermelhető a hidrogén és azonnal fel is használható, nincs szükség újabb bonyolult hálózatok kiépítésére – tette hozzá.

Jelenleg zajlanak a kutatások arról, hogy az ország földgázrendszere és gáztárolói alkalmasak-e hidrogéntárolásra és szállításra.

Megállíthatatlan az elektromos robogók forradalma

(Borítókép: Somogyi Hírlap/Lang Róbert)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink