A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: Magyarország célja, hogy tovább erősítse találkozási pont szerepét, ezért minden partnerével a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre törekszik. A magyar és francia gazdasági együttműködés példaértékű, a kereskedelmi kapcsolatok rendületlenül erősek, a francia vállalkozások pedig a magyar gazdaság jelentős építőkövét adják. Franciaország hazánk 5. legnagyobb befektetője, hiszen a 100 milliárd eurót kitevő külföldi működő tőke állomány mintegy 6 százalékát francia vállalatok adják. A miniszter emlékeztetett, hogy 2016 és 2019 között Franciaország hazánk 4. legnagyobb befektetője volt, egyúttal reményét fejezte ki, hogy Franciaország újra elérheti ezt a pozíciót. A Magyarországon működő 425 francia cég 41 ezer család megélhetését biztosítja, árbevételük meghaladja a 3.700 milliárd forintot.
A Magyarországon tevékenykedő francia cégek szinte minden iparágban – legyen az a járműgyártás, a gyógyszergyártás, az élelmiszergyártás, a kis- és nagykereskedelem, az energetika vagy éppen a pénzügyi szektor – kiemelkedő eredményeket érnek el. Jól példázza ezt, hogy a 15 legnagyobb francia cég árbevétele 2022-ben meghaladta a 2.000 milliárd forintot. Mindezzel párhuzamosan a magyar-francia külkereskedelmi kapcsolatok is virágoznak, Franciaország hazánk 10. legnagyobb külkereskedelmi partnere, a kereskedelmi forgalom értéke eléri a 10 milliárd eurót.
Nagy Márton felhívta a figyelmet, hogy 2023-ban a kormány sikeresen visszaszorította az inflációt és a családok mellett megvédte a vállalkozásokat és a munkahelyeket is. Ennek köszönhetően 2024-ben a kormány célja, hogy – együttműködve a francia vállalkozásokkal is – helyreállítsa a gazdasági növekedést, és újra dinamikusan, 4 százalék körüli mértékben bővüljön a gazdaság, amely három alappilléren kell támaszkodnia.
Fotó: MTI/Soós Lajos