– Évek óta cikkezik a sajtó a közoktatást sújtó tanárhiányról. A Pedagógusok Szakszervezete szerint 12 ezren hiányoznak a rendszerből. Önöknek vannak-e adataik ennek konkrét mértékéről, földrajzi megoszlásáról?
– Pontos számaink nincsenek, de én is folyamatosan érdeklődöm a kérdésben a Klebelsberg Központ elnökénél, Hajnal Gabriellánál. Természetesen ő is látja, hogy van létszámhiány, amely attól is függhet, hogy egy kisebb vagy egy nagyobb, hátrányos vagy jobb helyzetben lévő településről van-e szó. Szerinte a 10-12 ezres szám túlzó, az azonban sajnos kétségtelen, hogy a mérték egyre inkább növekszik.
– Mely szakoknál a legégetőbb a probléma?
– Szinte mindenhol van már, vagy bizonyosan lesz hiány. Ugyanakkor a természettudományos tárgyakat, a kémiát, a fizikát, a biológiát oktató, valamint az informatika szakos kollégák csökkenő száma miatt lehetünk a legborúlátóbbak.
– A helyzet megoldását tekintve pusztán bérkérdésről van szó, vagy mélyebbek a probléma gyökerei? Gondolok itt például a pedagógusképzésre vagy a tanárok erkölcsi megbecsültségére.
– Nagyon sok mindenen múlik, hogy az e hivatást választók közül mennyien tartanak ki a képzés végéig, majd hányan maradnak a pályán. Nyilván vannak nagyon fontos szempontok. A fizetés mellett ilyen lehet például az, hogy a munkahely milyen biztonságos, a munkaidő mennyire kiszámítható, mekkora az elvégzendő feladatmennyiség. Ezek közül ma sajnos egyértelműen a bér a legdöntőbb. Bár megjegyzem, azok a közelmúltbeli hírek sem festenek túl kedvező képet a szakmáról, amelyek arról szóltak, hogyan jönnek ki a pedagógusok a szülőkkel, a diákokkal kialakult konfliktushelyzetekből.
– A kormány által bejelentett tízszázalékos béremelés mértékéről mi a véleménye?
– A Nemzeti Pedagógus Karnak koherens az álláspontja. Mindig is azt mondtuk, hogy számunkra a 2013-as kiindulóállapot volt megfelelő. Ez jelentette egyrészt az egyszeri, de több lépcsőben megvalósult bérfelzárkóztatást, másrészt az inflációkövetést, továbbá az említett társadalmi megbecsültség kijelölését. Utóbbi tulajdonképpen abban nyilvánult meg, hogy a minimálbérhez kötötték a tanári fizetéseket. Ez biztosított egyfajta állandóságot a kollégáknak, hiszen tudhatták, hogy az éppen aktuális legkisebb illetményhez, illetve a garantált bérminimumhoz képest mekkora lesz a jövedelmük. Szerintem ez egy jó és mindenki számára elfogadható gondolat volt.
– Akkor százezer forint körül alakult a minimálbér összege, jövőre viszont ennek már a duplája lesz.
– Így van. Természetesen ki kell emelni, hogy azóta kétszer is történt egy tízszázalékos emelés. Ha ehhez hozzávesszük a most bejelentett, ugyanilyen mértékű növekményt, akkor egy harmincszázalékos bérfejlesztésről beszélhetünk 2013 óta. Ezért úgy gondolom, 60 százalékos fizetésemelésre lenne szükség ahhoz, hogy a nyolc évvel ezelőtti vállalások teljesüljenek. De újra szeretném nyomatékosítani azt a javaslatunkat, mely szerint mindenképpen valamilyen társadalmi sztenderdhez viszonyítva kellene megállapítani a bérünket, mert csak így tudjuk pozicionálni magunkat a társadalmi megbecsültség térképén. Ilyen sztenderd lehet a minimálbér, a garantált bérminimum vagy a diplomások átlagfizetése. Ha a jövedelmünk elszakad a viszonyítási ponttól, akkor folytatódik a pedagógusilletményeket régóta jellemző hullámzás, és ismét lemaradnak a kereseteink.
– A középiskolai tanárnak készülők jelenleg hatéves képzését a jövőben lerövidítik. Ugyanúgy öt esztendeig tart majd, mint a leendő általános iskolai pedagógusoké. Emellett már az első egyetemi évtől kezdve lesz iskolai gyakorlat. Milyen eredményt vár ezektől az intézkedésektől?
– Ezek a képzésátalakítás első s véleményem szerint előremutató lépései. Egyetértek mind a tanulmányi idő csökkentésével, mind az egyéves gyakorlat idejének a „szétosztásával”. Utóbbi azért is fontos, mert a legtöbb pedagógusjelölt vélhetőleg nem olyan iskolába járt, amely tükrözi a magyar valóságot. Ráadásul a gyakorlóhelyek is kivételezett intézmények, ahová rendszerint jó képességű, motivált gyerekek járnak. S ha valaki csak ilyen helyekkel és diákokkal találkozik, majd elkerül egy olyan településre, ahol számos hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű tanuló van, akkor ott bizony nagy meglepetések érhetik. Ezért figyelni kellene az egyetemi évek alatt arra, hogy lehetőség szerint különböző iskolatípusokba is kerüljenek a hallgatók.
– Arról is lehet olvasni, hogy a pályakezdők körében a legnagyobb a lemorzsolódás aránya. Ezt ön is így látja?
– Ennek elsődleges oka, amiről már beszéltünk, az anyagi megbecsülés. A második a munkával töltött idő. Az elmúlt évtizedek béremelései rendre munkaidő-növelést is jelentettek. Először heti húszra, majd huszonkettőre emelkedett a kötelező óraszám. Most 22 és 26 között van. A pályakezdőknek ugyanakkor lényegesen többet kell készülniük az óráikra, mint a tapasztaltabb kollégáknak. Általában kiemelten számítanak rájuk a közösségépítésben is, emellett fontos feladatuk a kapcsolattartás a diákokkal és szüleikkel. Így pedig sokszor nem férnek bele a heti negyven órába, közben pedig szembesülnek az alacsony fizetéssel.
– Az ország egyik legjobb hírű nem budapesti gimnáziumának, a győri Révainak az igazgatójaként milyen tapasztalatai vannak? Nehéz az üres helyekre tanárokat találni, majd megtartani őket?
– Ilyen szempontból nekem kevesebb okom lehet panaszra, hiszen legalább azt meg tudom ígérni a hozzánk jelentkezőknek, hogy az iskolában valóban azzal foglalkozhatnak, amiért ezt a pályát választották. Vagyis a gyerekek tanításával, nevelésével, mivel motivált, érdeklődő diákok járnak hozzánk. Ezért ha meghirdetünk egy állást, akkor – még ha nem is olyan mértékű a jelentkezés, mint a korábbi időkben, de – vannak aspiránsok. Viszont jó részük általában más intézményekből jönne át, tehát ha felvesszük őket, ott hiányt fognak jelenteni. A más településekről hozzánk érkező pályakezdőknek annyi pluszt tudunk nyújtani, hogy szükség esetén a kollégiumunkban ideiglenes szálláslehetőséget biztosítunk nekik. Ez egyébként országszerte jó megoldás lenne ott, ahol van rá lehetőség.
– Összegzésképpen tehát azt mondhatni, hogy a pedagógustársadalmat érő kihívásokra bérfejlesztéssel és képzésátalakítással kell válaszolni?
– Ez két nagyon fontos tényező, de megemlíteném azt is, hogy az eddigi tapasztalatok birtokában át kell gondolni, miként vált be a pedagógus-előmeneteli rendszer, azaz a minősítési és a tanfelügyeleti szisztéma. Érdemes megvizsgálni például azt, hogy a portfólióírás, a minősítési vizsga mennyiben tudta szolgálni a munka hatékonyságát.
HELMECZI ZOLTÁN
NÉVJEGY
– Matematika–fizika szakos tanár.
– Huszonhat éve igazgató a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégiumban, ahol 1985-től dolgozik.
– Megalakulása, azaz 2014 óta a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.
(Borítókép: Szendi Péter, MediaWorks)
