A zárai (Zadar) Marko Rajić egész életében halászattal foglalkozott. Hetente háromszor veti ki hálóit, és egy napig pihenteti a víz mélyén azokat. Az öreg halász épp a hálófelszedésből tért haza, amikor a helyi hetilap, a Zadarski list meginterjúvolta. Elmondta, hogy a kétezres évek elején alkalmanként 40-50 kiló halat fogott, amelyért akár 300 eurót is kapott a piacon, mostanában pedig örül, ha 10 kiló akad a hálójába. A szerény fogás manapság általános jelenséggé vált az egész Adrián, sőt egyes helyeken, főként az olasz részeken már annyira megcsappant az állomány, hogy a halászok ki sem vetik a hálóikat.
Ha a hatóságok nem lépnek, akkor ez a sors várhat a dalmát partokra is.
A legfőbb ok a túlhalászat, a korlátozások, a kvóták megszegése. Egyes fajtákat ugyanis csak meghatározott időszakban és helyeken, engedélyezett eszközökkel lehet kifogni. A legtöbb halász erre fittyet hány, hiszen a lebukás kockázata elenyésző. Azt az akadályt, hogy a halászati tilalom idején egy adott halfajt nem vihetnek ki a piacra, simán megkerülik, hiszen az éttermek tulajdonosai feketén felvásárolják a fogást. Ágazati szakértők szerint a gondok akkor kezdődtek, amikor a halászat a tengerészeti minisztérium hatásköréből átkerült a mezőgazdasági tárcához, ez utóbbi ugyanis „mostohagyermekként” viszonyul a halászokhoz.
Melegtűrők inváziója
Még nehezebb megküzdeni a globális felmelegedés okozta sókoncentráció-növekedéssel.
Erről nemrégiben horvát és olasz tengerbiológusok közös tanulmányt adtak közre a Frontiers in Marine Science szaklapban. Arra figyelmeztetnek, hogy a növekvő sótartalom miatt felborulhat az Adria biológiai egyensúlya. Az olasz Nemzeti Oceanográfiai és Geofizikai Intézet, valamint a Spliti Egyetem kutatói az elmúlt öt évben a tenger négy térségében mérték folyamatosan a sűrűséget, amely normális esetben 38 ezrelék körüli Adria-szerte. A tudósok döbbenten tapasztalták, hogy például a szárazföldtől a legtávolabb lévő horvát sziget, a két ország partjaitól szinte egyenlő távolságra található Palagruža melletti mérőállomáson már 2017 augusztusában 38,8 ezrelékre nőtt a sókoncentráció, ami akkor adriai rekordnak számított. Az értékek azóta folyamatosan nőnek, az idén már 39,15 ezreléket is mértek. A kutatók szerint a felmelegedés miatt a tengerbe torkolló folyók hozama megcsappant, a hiányzó víztömeget pedig a déli áramlatok a levantei (keletmediterrán, közel-keleti) térségből származó, sósabb és melegebb vízzel pótolják.
A nagyobb töménység nem kedvez az Adria lágyabb vizéhez szokott őshonos élővilágnak. Az egyébként is túlhalászott tengerből így hamarosan eltűnhetnek bizonyos fajok, a helyükre pedig mások nyomulnak be. Erre a legjobb példa a Vörös-tenger felől érkező tűzhal, ezekből egyre többet látni az Otrantói-szorostól, az „olasz csizma” sarkától északra. Náluk is nagyobb problémát jelent a tengeri dió néven emlegetett, rendkívül invazív amerikai fésűsmedúza. Ez az Adriához hasonló meleg tengerekben könnyedén túlszaporodik, zavart okozva a táplálékláncban, ugyanis nagyon falánk. Planktonokkal, lárvákkal, halivadékkal táplálkozik, így egyfelől elveszi egyes halfajták táplálékát, másfelől pusztítja a halállományt – írja a Novi list című újság.
Száraz háló
A fogyatkozó halpopuláció miatt Horvátországban egyre több halász dönt úgy, hogy felhagy az őseitől örökölt mesterséggel. Jelenleg már csak alig hatezren vannak, számuk az utóbbi tíz évben ezerrel csökkent. Ha az állomány tovább ritkul, még többen kényszerülnek elhagyni hivatásukat, sőt magát a szigetvilágot, amelyet egyébként is az elnéptelenedés veszélyeztet. A térségből elköltöző családok eddig is előszeretettel vándoroltak külföldre. A halászok lelépése mellesleg az idegenforgalomnak sem tesz jót, hiszen ha eltűnne a hazai hal a piacokról, azt a turisták és a vendéglátóik egyaránt bánnák, az éttermek pedig drágább vagy silányabb importárut kínálnának.
A cikk a Figyelő hetilap szeptember 2-iki számában került publikálásra.
(Borítókép: Rodrigo Friscione / Cultura Creative / AFP)
