“Islamo-Gauchisme” névre hallgat ez az irányzat, amelyet még Pierre-André Taguieff nevezett el így 2017-ben – írja a Spectator. Ő fejtette ki először, hogy a szélsőbaloldaliak egyfajta legitim szociális lázadásként, intézmény- és rendszerellenes fellépésének tekintik a radikális iszlámot és a dzsihádot.
Miért is lehet azonban az, hogy egy ideológia és egy vallás ilyen gyorsan egymásra talál? Először is az iszlám inkább egy politikai mozgalomként viselkedik, mint vallásként. Pontosabban több esetben kell politikai iszlámról beszélnünk, mint magáról a vallásról, a kettő gyakorlatilag elválaszthatatlan.
A politikai vonal teszi lehetővé azt, hogy a szélsőbalosok azonosulni tudnak az iszlámmal. Úgy, ahogy korábban már többször is megtették terrorista csoportokkal (olasz Vörös Brigád, francia Action Directe). A szélsőbalosok tettre készsége nem változott, így most az iszlám nevében vállalnak harcot.
Ez látszik a számokban is. Egy 2014-es jelentés szerint ugyanis 23 százaléka Franciaország 1132 dzsihadistájának nem muszlim származású, hanem iszlámra áttért francia. Erre mondta Olivier Roy francia politológus, hogy “a dzsihadizmus a jelenlegi formája a radikalizmusnak”.
Teljesen jogosan mondhatja ezt a szélsőbaloldaliakkal kapcsolatban. Főként ha megnézzük milyen reakciókat – pontosabban milyen reakciókat nem – tesznek a szélsőbaloldali pártok. Az olyanok, mint a Jean-Luc Mélenchon által vezetett Engedetlen Franciaország párt, akik ugyan megemlékeznek az áldozatokról – úgy ahogy az elmúlt hétvégi párizsi terrortámadásnál is tették -, de a támadás részleteit már nem véleményezik.
Sőta radikális iszlám dédelgetésével nemcsak Európa létét fenyegetik, hanem egy újfajta antiszemitizmus is megjelent az öreg kontinenen. A polgári Franciaországért küzdőknek újabb ellenféllel kell szembeszálniuk, ha meg akarják őrizni kultúrájuk és identitásuk.
