Az egyetemi vezetés a siófoki campust a szolnoki campushoz hasonló módon kívánja bekapcsolni a balatoni régiói vérkeringésébe, ahol az universitas jelenléte néhány év alatt az önkormányzat helyi adóbevételeiben is érezhető pozitív változásokat indukált a gazdaságban. Szilvássy Zoltán szerint minden esély megvan arra, hogy ezt Siófok térségében is sikerül majd elérni.

Fotó: Fotó: Siófok Guide
Elsőként turizmus-, vendéglátás, illetve gazdasági képzés indul, amit rövidesen követnek a műszaki szakok. Mivel a közelben Siófokon-, illetve Veszprémben is van olyan kórház, ami klinikai gyakorlati oktatásra alkalmas lehet, orvos-, illetve műtősnő képzésben is gondolkodnak, de indítani kívánnak agrárképzéseket is. A Balaton parti városban indítják az üzleti doktor képzést és a köznyelven csak polgármester képzésként ismert településvezető képzés is elérhető lesz az új campuson. Ehhez oktatókat és adminisztratív személyzetet is kell az új campusra telepíteni. Ebben Bács Zoltán kancellárja közlése szerint elsősorban a helyi humánerőforrásra kívánnak támaszkodni, vagyis, a DE már az elkövetkezendő hónapokban is nagyszámú munkaerőt igénylő munkáltatóként jelenik meg a a régióban. Bár néhány blokkosítással megoldható képzésnél a debreceni oktatókra is számíthat a siófoki campus, a képző kapacitásokat is elsősorban helyben kívánják megtalálni. Kapcsolatok ehhez máris vannak, hiszen például a tihanyi Limnológiai Kutatóintézet igazgatója is a Debreceni Egyetem professzora.
A DE Siófok Campusnak ugyanaz a Monarchia korabeli patinás tóparti szálloda együttes ad helyet, amit harminc éve alakítottak át felsőoktatási célokra, s amiben korábban a Kodolányi János Főiskola, majd a MATE-hez tartozó keszthelyi Georgikon is működött. A tízezer négyzetméteres épületegyüttesben nagy számú tanterem, irodák, egy tankonyhaként is funkcionáló étterem, egy hostel szolgáltatásokat nyújtó kollégiumi rész és egy bálterem is található. A siófoki önkormányzat és az egyetem megállapodása értelmében az épületegyüttest 15+5 évre veszi bérbe az egyetem. A bérleti díjat az az egymilliárd forint képezi, amit a kubatúra felújítására kívánnak fordítani maximum öt éven belül. A munkálatok már idén szeptemberben elkezdődnek.
Borítókép: Illusztráció/Fotó:Fotó: Siófok Guide