Egy szabad országért

Hírek
A március 15-i ünnepségen előbb a lengyel miniszterelnök beszélt arról, hogy a jobb jövőért küzdünk, legyelek és magyarok együtt. Hangsúlyozta, hogy mi az igazság oldalán állunk most éppúgy, mint 170 évvel ezelőtt. Harcoljunk megint az igazságért Európában, és ahogy költőink mondták „az egekből fog jönni a segítség és kapcsol egybe bennünket”. Orbán Viktor miniszterelnök beszéde erre rímelt: a szabadság mai értelmezéséről és Brüsszel támadásairól beszélt. Mindebből kiderült, hogy kétféle szabadságértelmezés van, amit világossá tett Manfred Weber közelmúltbeli látogatása is.

Orbán Viktor előbb méltatta az 1000 éves lengyel–magyar barátságot, majd elmondta, hogy a lengyelek nevéhez II. János Pál pápa és a szolidaritás fűződik. Kitért arra is, hogy Brüsszel Lengyelországot is támadja. Lengyelország Közép-Európa erős állama, így aki őket támadja, az egész Közép-Európát támadja. De bármilyen viharokat is éltünk át a történelem során, sohasem tudtak bennünket legyőzni, mert nemzetmegtartó képességünk és a keresztény kultúránk védelme töretlen maradt. Mi, magyarok hiába voltunk oszmán, Habsburg és szovjet megszállás alatt, a szabadságot, ami a kereszténységből származik, a mai napig védelmezzük. A kereszténységből fakadó szabadságban minden ember egyenlő. Orbán kiemelte a kereszténység nemzetmegtartó erejét, amit az Alkotmányunkban is rögzítettünk. E nélkül nincs nemzet, nem lehet szabad élet sem, ha a keresztény kultúrát nem tudjuk megvédeni, nem lesz Európa sem – fogalmazott a magyar kormányfő.

Kifejtette, hogy a liberális európai birodalomban elveszítjük a szabadságunkat, de mi szeretünk saját magunk dönteni sorsunkról. Harcoltunk 48-ban, 56-ban a szabadságunkért és most is mi voltunk azok, akik megállítottuk a migránsáradatot határaink déli részén. Erős
Európát, erős nemzetállamokat akarunk, akik nem a bajt hozzák ide, hanem a segítséget viszik oda. Lázálomnak nevezte a Dobrev Klára-féle Európai Egyesült Államok tervét. Olyan lázálom ez, aminek véget kell vetni, a magyarokat pedig a szabadság zászlója alatt egyesíteni.  Hangsúlyozta, hogy jogunk van saját magunkat megvédeni és szabadságban élni.

Kétféle szabadságeszmény

Nyilvánvalóan más szabadságeszmény ez, mint a brüsszeli vízió migráns-elosztási terveivel, a bevándorlás megállítása helyett. Nemcsak a migránskérdésben van azonban eltérés, a keresztény kultúra védelmének törvénye is szemben áll a brüsszeli neoliberális elképzelésekkel. A támadás nem csupán a határkerítés miatt indult ellenünk, hanem már az új Alkotmányunkkal kapcsolatban volt egy összeurópai felzúdulás ellenünk.

Mi az, hogy a Szent István-i örökség, azaz keresztény kultúra ápolása, mai az, hogy férfi-nő kapcsolatán alapuló házasság!? A liberális Európának ezek voltak a legfőbb kifogásai mióta létrejött az Alkotmány, és mióta megtörtént az első 2/3-os jobboldali győzelem. Ez a Magyarország elleni támadás, azóta is folyik ellenünk, ennek eredményei a Tavares, majd a Sargentini-jelentés, és a néppárti
kizárás fenyegetése.

A Néppárt ugyanis eltért az eredeti kereszténydemokrata értékektől, tehát nem mi tértünk el pártcsaládunk eszményétől. Ma neoliberális értékeket követelnek tőlünk, ezért kérte számon Sargentini Orbán Viktortól, miért nem volt a Pride-on anno. Az európai kormányfők ugyanis részt vesznek rajta, mert ezt tekintik a szabadságnak, magukra nézve pedig követelménynek. Majd hamarosan számon fogják kérni tőlünk azt is, hogy miért nem vezetjük be a harmadik nemet, miért nem építünk semleges mosdókat? Megérhetjük azt is, hogy a magyar nyelvben is követelményeket támasztanak, az anya és apa neveket miért nem helyettesítjük az 1. és 2. szülővel, miért nem találunk ki egy névmást a harmadik nemnek, a transzneműeknek, vagy a több mint 70 nemnek. Számon kérik tőlünk, miért nem tanítjuk a gendert, miért marad el a gyerekek szexuális felvilágosítása, amivel a nyugati társadalmak szexualizálják a gyerekeket.

Idő kérdése és az abortusz 9 hónapra való kiterjesztését is számon kérhetik tőlünk. Miért nem olvasunk az óvodában homoszexuális párok szerelméről szóló meséket, és miért nem tartanak érzékenyítő tréningeket az óvodában? Na és mi az, hogy papást-mamást játszanak? Ezt már megpróbálta anno az SZDSZ kiiktatni, ám most európai értékként kérhetik tőlünk ezeket számon.

Miért nem engedélyezzük az azonos neműek házasságát? Manfred Weber a Pesti Srácoknak az alapvető európai értékekről beszélt, mint a demokrácia, a jogállamiság, és a garantált szabadság. Azt mondta, Magyarország egy olyan ország, amely küzdött a szabadságért, melynek minden fajtája alapérték, pl. hogyan éljük az életünket, hogyan éljük meg a szexualitásunkat.

Weber neoliberális „értéket” akar rajtunk számon kérni, az egykori kereszténydemokrata Néppárt nevében. Szerencsére a miniszterelnökünk azonban állhatatos, és ez a március tizenötödikei beszéddel egybecseng. Jóllehet bocsánatot kért, ám kijelentve határozottan, hogy a migránskérdésben és a keresztény kultúra védelmében nem engedhetünk. Az ünnepi szónoklatban is ezeket hangsúlyozta, ami egyértelművé teszi a brüsszeli és a jobboldali kormányunk szabadság értelmezésének különbségét.

Lengyelország mellettünk áll a harcban, és nyilván minden olyan kelet- és közép-európai ország, amelyik megőrizte kereszténységét a szocializmus nagy viharai után is. Bármennyire gúnyolódik is a baloldal a „harcon”, mintha ez pusztán politikai termék lenne, a szavazatmaximálás érdekében, akkor is igazi eszmei harcról van szó, amit fennmaradásunk érdekében meg kell nyernünk.

Így valóban azt remélhetjük, amit a lengyel miniszterelnök mondott, hogy „az egekből fog jönni a segítség”.

Borítókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetnek

További híreink