Történt tegnap, hogy Niedermüller nagy örömére és megelégedettségére a LIBE bizottság, úgyis mint az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága, megszavazta a dublini szabályozás megreformálását. Eme szabályozás, amúgy dublini egyezmény, majd Dublin II rendelet néven fut, mígnem újabb módosítás után, a fantáziadús Dublin III elnevezést kapta. A módosítások mind a 2015-ös migránsválságot megelőzően léptek életbe. A rendeletté szigorodott egykori egyezmény szabályozza, miként kell elbírálni a harmadik országból érkező személy nemzetközi védelem iránti kérelmét az adott tagállamnak, ahol e kérelmet benyújtották. Egy évtizeden keresztül módosítgatták a verdiktet, azzal ellenben nem számoltak, hogy Merkel mutti keddről szerdára meghívja az összes szírt, "meneküljenek" csak szakmányban Németországba.
Jöhetett az újabb módosítás. A (ma még csupán) tervezet értelmében nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírásáért, ahol a kérelmező az Unióba kíván lépni. Figyelembe kellene venni például létező családi kapcsolatokat, ami magyarán a családegyesítés kapuját tárná szélesre. Egyébként meg fix elosztási kulcs alapján deportálnák ide-oda a mozlimokat. Ez a letagadott kötelező kvóta, amit písziül szolidaritásnak neveznek.
Mindennek nagyon örült Niedermüller, annak meg különösen, hogy aki ellenszegül, annak coki az uniós támogatás. Öröme korai öröm. A bizottság, mint az összes többi bizottság: javaslatot tehet, törvényt szövegezhet, ellenőrizheti a jogszabályok betartását. Tehát több kisvárosnyi igazhitű özönlik Európába, mire a rendelet hatályba lép.
Ráadásul Donald Tusk, az Európai Tanács (az állam- és kormányfők tanácsa) elnöke azt találta nyilatkozni, hogy le kellene mondani a kényszerű áttelepítésről, meg hogy nem kellene élezni az ellentéteket az EU és a V4-ek közt. Ráadásul Juncker, az Európai Bizottság elnöke (aki ebben a minőségében tagja az Európai Tanácsnak) meghökkentően barátságos arcot mutatott a V4 országok vezetőinek. Meglehet, ravaszkodott az öreg róka, vagy túl sok repi piát kóstolt.
Szóval ellesznek még a jogászkodással. Biztos olvasták Az ember tragédiáját, amelyben elhangzik Madách örökbecsű mondata: „A tett halála az okoskodás”. Mivel Lucifer mondja ki, bíztatva a vonakodó Évát, szakítson a tudás fájának almái közül, az eurokraták úgy okoskodtak: minket nem téveszt meg a bukott angyal, mi a rátótiak módjára leülünk, oszt gondolkodunk.
És gondolkodtak, okoskodtak.
Azt okoskodta ki a brüsszeli porta, hogy saját hazájukban kell segíteni a rászorulóknak, ne kényszerüljenek útra kelni. A tettek mezejére pattanva ugyanakkor azt parancsolja, felső korlát nélkül fogadjunk be migránsokat.
Mi, akik nem okoskodunk, akiknek Madách mondata szállóige, tettekkel bizonyítunk. Legutóbb, az Irakban 2014 óta (a válságot megelőzve) szolgálatot teljesítő Ökumenikus Segélyszervezet, amely 500 milliós állami támogatással igyekszik segíteni az Iszlám Állam elől Moszulból (egykori Ninive) elmenekültek hazatelepülését.
Végre valahára Niedermüller se ölje a tettet: fogjon egy flakon vizet, valami szárított kaját, antibiotikumot, és nosza, induljon a migránsok közé, de nem ám simogatni, segíteni.
