Az, hogy ilyen fiatalon egy művészeti intézményt irányít, ráadásul nőként, szinte példátlan itthon.
Fiatal vagyok, de nem pályakezdő. Tíz éve a Kálmán Makláry Fine Artsban kezdtem asszisztensként, majd a Faur Zsófi Galériában dolgoztam galériavezetőként. Ezután következett az Ybl Budai Kreatív Ház vezetése, és ezzel párhuzamosan a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményépítésének koordinálása. Az Ybl Házat, mint kiállítóteret a munkatársaimmal két és fél év alatt a nulláról tettük ismertté és elismertté: Reigl Juditnak, Szőke Gábor Miklósnak vagy Bullás Józsefnek rendezhettünk kiállítást. Egyre komolyabb feladatok találtak meg, egyre nagyobb léptékű intézmények, és amikor Debrecenbe hívtak, úgy éreztem, ez akkora megtiszteltetés és lehetőség, amit nem utasíthatok vissza.
Most még megtehetem azt, hogy budapestiként várost váltok, és minden idegszálammal a munkámra koncentrálok, a harminckét fős stábbal csapattá forrva.
Fotó: MODEM
Egy három éve szervezendő, nemzetközi összefogással létrejött kiállítás véghajrájában, év közepén vette át a MODEMet – kemény helyzet lehetett.
Az volt. Az érkezésem után két héttel egy fiatal művészeket bemutató kiállítást nyitottuk, rá két hétre Evangélium 21 címmel újabb tárlat nyílt. Majd pár hét múlva következett a – már említett – Párizsi absztraktok – Abstraction-Création című kiállítás megnyitója. A kollégák segítőkészen fogadtak, így gyorsan sikerült felvennem a fonalat. A január 30-ig látható gigatárlat nagyon komoly anyaggal indította az őszi szezont. A világon csaknem 50 év után először itt látható a valaha volt legnagyobb hivatalos nonfiguratív csoportosulást, az Abstraction-Création-t bemutató tárlat. Kandinszkij, Hélion, Calder, Moholy-Nagy is tagja volt a csoportnak, mintegy száz művet hoztunk ide tőlük – például Párizsból, Bécsből, Nantes-ból kölcsönözve. Az, hogy a MODEM számára világhírű galériák bedobozolnak és feladnak mondjuk egy Kandinszkijt, komoly elismerést jelent. A párizsi Pompidou Központtal már korábban is együtt működtünk, hiszen az elmúlt tizenöt évben kiemelkedő színvonalú szakmai munka folyt itt.
A kiállító tér indulása elképesztően látványos volt, Az igazi da Vinci című kiállítás miatt tömegek utaztak ide. Megismételhető ez a siker?
Szeretném, hogy ha újra az ország minden csücskéből rendszeresen érkeznének hozzánk látogatók. Ehhez segítség, hogy például Budapestről tudunk buszokat indítani bizonyos eseményeinkre. A Facebookon és az Instagramon nagyon aktívak vagyunk – erről sok visszajelzést is kapok, fontos, hogy már elég a telefonunkra pillantani, és láthatjuk a MODEM programjait. Azon pedig, hogy izgalmas eseményeket szervezzünk a kiállítások köré, szintén rajta vagyunk. A Párizsi absztraktokhoz minden hónapban kapcsolunk egy speciális napot, amikor kerekasztalbeszélgetésre, különleges tárlatvezetésre vagy koncertre várjuk az érdeklődőket. A következőt december 12-én rendezzük, és egy nyitott színházi workshopot tartunk a képekre improvizálva, drámajátékkal, zenével, mozgással. December 30-án pedig ünnepi tárlatvezetésre várjuk a látogatókat. Elképesztő ingerdömping vesz minket körül a világban – ezzel fel kell vennünk a tempót, egy kiállításnak már mind az öt érzékszervünkre hatnia kell. Az Ybl Házban egy tárlaton a műtárgyakhoz falatkákat, koktélokat párosítottunk, és ezt nagyon szerették a látogatók. Próbálok itt is komplex hatásban gondolkodni, akár illatokkal, hangokkal, videókkal is kiemelni egy-egy műtárgyat, segíteni az értelmezését.
Melyik a kedvenc pontja az épületben?
Szeretek a Zöld kilincs kávézó asztalainál üldögélni, és nézni, ahogy jönnek be a látogatók. Remélem, hamarosan zenével fogadhatjuk őket, szerintem ez melegebb hangulatot ad majd a térnek. A kertet is nagyon kedvelem.
A galériás múlt miatt más attitűddel dolgozik, mint a múzeumi kurátor kollégái?
Igen, de ez nem ver közénk éket, jókat tudunk beszélgetni. A kereskedelmi szektor kötöttsége, hogy ki kell szolgálni a vásárlói igényt. Ez a szempont
egy nonprofit intézménynél nem lehet annyira előtérben. Viszont a kereskedelmi múlt miatt talán érzékenyebb vagyok a látogatók befogadási ingerküszöbére.
Fotó: MODEM
Ma már annak a személynek, aki a ruhatárban vagy a termekben fogad, szintén komoly szerepe van abban, hogy szeretnék-e újra az adott intézménybe látogatni.
Erre a típusú kommunikációra mi is nagyon figyelünk. A MODEMben régi szokás, hogy minden új kiállítást megelőz egy házon belüli tárlatvezetés. Pont ezért, hogy a teremőrök vagy a jegypénztárosok oda tudjanak lépni a látogatókhoz, és néhány mondattal segítsék a műtárgyak értelmezését. A kollégák nagyon fogékonyak erre, és szeretik is ezeket az alkalmakat, majd edukálják a betérőket. Teremőrként sok diákot foglalkoztatunk, szerintem ez is újszerű és friss egy intézményben, üde hangulatot hoz a fala közé.
Hányféle funkciót kell betöltenie egy múzeumi térnek ahhoz, hogy legyenek látogatói?
Egy múzeumba abszolút megengedett betérni „csak” sütizni vagy kávézni is.
Nagyon szeretném, hogyha a debreceniek, és az idelátogatók azért is eljönnének a MODEMbe, mert a hatalmas üvegfelületekkel izgalmassá tett tér tökéletes egy baráti vagy üzleti találkozóra. De akár „munkahely” is lehet annak, aki egy laptoppal beülne dolgozni a fogadótérbe. Személyes vízióm, hogy kialakítsunk itt egy bárt, ahol zajlik az élet esténként. Szerintem fontos, hogy az épületet használják az emberek. Ha munka után beugranak ide például meginni egy pohár kézműves pezsgőt, akkor az magával fogja hozni azt is, hogy természetessé válik számukra bemenni egy tárlatvezetésre vagy múzeumi programra.
A teljes cikk a Figyelő hetilap 47. számában jelent meg.
(Borítókép: Vizi Kata Fotó: MODEM)
