Ugyan biztosan nem regisztrált, de a jeles férfiú szelleme tagadhatatlanul jelen van a hazai facebook oldalakon: néha kifejezetten úgy érzem, mintha ő maga posztolna, majd írná az indulattól sistergő kommenteket. Duchene apót, aki eredetileg visszaéléseket és igazságtalanságot leleplező vásári figura volt, egy Jacques Hébert nevű jakobinus újságíró és politikus tette halhatatlanná a francia forradalom idején, aki ezzel a címmel újságot adott ki. A „veszettek” vezére azonosult a pipás figurával, a „bőrébe bújt”. Nevében ostorozta a hatalmat, az arisztokratákat, a gazdagokat, a kül- és belföldi ellenségeket, népszerűsítette a gyors és azonnali leszámolást ellenfeleivel, mígnem ő maga is a „nemzet ablakában”, vagyis a guillotine alatt végezte.
Napjainkban Magyarországon a baloldali facebookozók egy része „forradalmi igazságtételt” sürget, egy-egy hozzászólásuk valósággal polgárháborús hangulatot áraszt. Nyilvánosan tűnődnek azon, hogy ha választások útján nem megy, milyen akciókkal lehetne megdönteni Orbán Viktor „diktatúráját”, lehetőleg úgy, hogy a „nép” – mellyel önmagukat azonosítják – azon nyomban ítélkezzen is. Valahogy úgy, ahogy ez 1956-ban Magyarországon, vagy 1989-ben Romániában történt. „Fiat justicia, pereat mundus!” mondták a régi rómaiak azokra, akik akár világ elpusztítása árán is igazságot akartak szolgáltatni.
Ugyanakkor a fortyogó digitális gyűlölet nagyfokú tájékozatlansággal párosul. Hiába a források bősége, az ellentmondásokkal teli valóságot bemutató információk nem jutnak el a kommentelőkhöz. A facebook „szenvedélybetegei” legtöbbször nem veszik a fáradságot, hogy tájékozódással töltsék az idejüket, pedig a források rendelkezésre állnak. Sajnos, miközben Magyarországon a választások közeledtével osztódással szaporodik az önjelölt politikai véleményformálók száma, a mérsékletre törekvő, több forrásból tájékozódó, hagyományos véleményformáló lapok példányszáma csökkenő tendenciát mutat. A televíziós csatornákról eltűntek a tényfeltáró műsorok és a színvonalas viták. A televíziózás olyan mélyre süllyedt, mint még soha. A fiatalabb korosztályok szinte már egyáltalán nem néznek TV-híradót, már a celebek magánélete sem érdekli őket. (Az „infotainment” műfaja megbukott, nem kár érte.)
Érdemes elolvasni a Columbián tanító Anya Schiffrin HVG-ben megjelent cikkét, melynek címe: A sajtó elrablása a digitális korban. Kitűnik belőle, hogy mivel sem a nyomtatott lapok, sem pedig az internetes portálok nem jövedelmezőek – a hirdetések egyre kevésbé tartják el őket – „a médiatulajdonosok legfőbb nyeresége nem a pénz, hanem a politikai befolyás lesz”. Mindenütt ez a tendencia, nálunk is. Ez a folyamat „médiapártok” kialakulásához vezet, melyek jellemzőek a 21. századi tömegdemokráciákra.
A kormánypártok, ugyanúgy, mint a jobb- és a baloldali ellenzék, érthető módon minél több médiafelületre igyekszik szert tenni. Tudnivaló, hogy középfokú és felsőfokú végzettségű, hatvan év alatti, városokban élő honfitársainknak több mint a háromnegyede már az internetes hírportálokról tájékozódik, míg a hatvan év felettiek és az alapfokú végzettségű falusiak többsége még mindig a nyomtatott sajtóból (jellemzően a megyei lapokból) és a televízióból szerzett információk alapján alakítja ki a véleményét, és ennek alapján szavaz.
Mi a magyarázata annak, hogy miközben az ellenzéki hangvételű, jellemzően baloldali hírportálok a felmérések szerint igen népszerűek, így az Indexre naponta 556 ezren, a 444.hu-ra 156 ezren, a hvg.hu-ra pedig 377 ezren kattintanak rá, a baloldali pártok a közvélemény-kutatási adatok szerint egyáltalán nem állnak jól? Hiszen míg a FIDESZ-KDNP népszerűsége az augusztusi felmérések szerint 24 és 34 százalék, a Jobbiké 9 és 16 százalék, viszont az összes, összefogni képtelen baloldali párté (MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd, Liberálisok, LMP, Kétfarkú Kutya Párt, Momentum) 19 és 22 százalék között mozog.
Úgy tűnik, hogy a baloldallal szimpatizálók médiafogyasztása sokkal nagyobb, mint ahányan a pártjaikra szavaznak, és ez az aránytalanság tükröződik a facebook oldalakon is. S mivel érzik, hogy kicsi az esélyük arra, hogy a szavazatok többségének megszerzése révén hatalomra, netán a kétharmados többséghez jussanak, mellyel „új rendszerváltást” hajthatnak végre, kisebb, de rendkívül aktív csoportjuk elmerül a fantázia világában. Tagjaik legszívesebben állandó nyomást gyakorolnának a politikusokra, rákényszerítenék akaratukat a törvényhozásra, hogy teljesüljön a „népakarat”.
Pontosan ez történt a francia forradalomban. 1789 és 1795 között Párizsban e receptet követve küzdöttek az igazságtalanságok és a visszaélések ellen, mígnem annyira sikerült kompromittálni a közvélemény előtt a demokráciát, hogy nemzedékekbe telt a helyreállítása. Ezt érdemes eszükbe vésni napjaink magyar Duchene apóinak és anyóinak, mielőtt megnyilvánulnak az internet közösségi oldalain.
