Amikor eldördült, ma is tisztázatlan körülmények között, az a három lövés, melyet éppen száz éve, 1918. október 31-én a Hermina úti Róheim-villába behatolt katonák adtak le a családtagjai által körülvett gróf Tisza Istvánra, tulajdonképpen már megpecsételődött Magyarország sorsa. A történelmi állam méltóságát, tartását jelképező államférfi meggyilkolása az ezer éves, Szent- István-i királyság elestét jelképezte. Annak ellenére is, hogy Budapest főbb stratégiai pontjait már az előző napon megszállta a fegyveres csőcselék.
Az uralkodó felhatalmazásából a Károlyi-kormányt kinevező József főherceg a történelmi kényszerhelyzetnek engedelmeskedve egy zavaros eszméket követő, illegitim csoport hatalomátvételéhez asszisztált.
A gróf mellett állt halálának pillanatában felesége, Tisza Ilona és unokahúga, Almásy Denise grófnő, utóbbi meg is sebesült a fegyvertelen családra tüzet zúdító martalócok lövéseitől. Bár az 1920-21-es Tisza-perben elítéltek két merénylőt, a történész szakma megosztott abban a kérdésben, hogy kik követhették el a rejtélyes gyilkosságot.
A Tiszára egy párbajban elszenvedett, megalázó vereség miatt is dühös Károlyi Mihály hatalomra jutása után történt a Hermina úti merénylet. Korábban háromszor törtek, sikertelenül, Tisza István életére. A mostani merénylők semmit sem bíztak a véletlenre: a gyilkosság előzményeként valakik telefonon visszaparancsolták a villát védő rendőri őrséget. Károlyi „sohasem volt demokrata, ő csak egy lecsúszott arisztokrata volt” – jegyezte fel a degenerált grófot jól ismerő Herczeg Ferenc. „A demokráciában nem az egyenlőséget, hanem a vezérséget kereste. Nem tudott azonban fölemelkedni a magyar néphez, a helyett lesüllyedt a pesti utcához.” Mi sem bizonyítja jobban a hatalmat megragadó erők cinizmusát, mint hogy Tiszával szemben a „demokraták” egy másik gróf mögé sorakoztak fel. Tizenhat nappal később vele kiálttatták ki a gyászos emlékű Magyar Népköztársaságot.
De kiké volt a pesti utca? „… a városban még mindig lövöldöznek és nagy teherautókon fegyveres katonák ijesztgetik az embereket. A ferencvárosi pályaudvart kifosztották. A rákosi rendező pályaudvar ég. A Lehel utcai katonai raktárakat megrohanta a csőcselék”– emlékszik vissza egy másik kortárs, Tormay Cécile Károlyi ámokfutásának kezdetére.
A „bukott rendszer örökösei”, a kommunizmus szánalmas kísértetei még ma is a barbár kezek által eltávolított, majd a törvényes magyar kormány által restaurált és helyére visszaállított Tisza-emlékmű felrobbantásáról fantáziálnak. Virtuális támogatottságukat és mentális képességeiket jellemzi, hogy egy bugyuta, számítógépes trükkfelvételen, kiskamaszok képregényfiguráinak jelmezében hajtják végre az Országház épülete mellett a Tisza emlékét sem megtűrő, rituális terrortámadást.
