Mi a különbség a között, ha Dobó Kata rendező érkezik a forgatásra, és ha Dobó Kata színésznő?
Az biztos, hogy a rendező Dobó Kata sokkal magabiztosabb. Például színészként rendkívül fontos számomra munka közben a visszajelzés, és ezt látom a másik oldalról a kollégáimon is.
Különbség az is, hogy míg a színész többnyire él egy felkínált lehetőséggel, a rendező teremtheti ezeket a lehetőséget?
Igen, ezért nyilván meg kellett érnem arra, hogy az egyik szerepről a másikra váltsak. Mindig is nyitott szemmel és füllel mozogtam a szakmában, színészként a forgatási szüneteimben beszélgetés helyett inkább beültem mondjuk a világosítók közé, mert tanulni akartam. Ha a kamera előtt állok, akkor is pontosan ismernem kell a kamera mögött dolgozók munkáját, hogy jobb lehessek a saját területemen. A tudásvágyam csillapíthatatlan továbbra is.
Mi a következő lépés a sorban – akár produceri feladatokat is vállalna?
Inkább a művészi oldalon szeretnék maradni. De például Reese Witherspoon – aki színésznőként kezdte, és most sikersorozatok, -filmek elismert producere – karrierívét csodálatosnak tartom. Fontos lenne, hogy több hazai, igazi női sorsokról szóló filmes munka szülessen, ebben szívesen részt vállalok. Dolgozom már most is különböző olyan projekteken, amelyek a női összefogás erejét mutatják meg. Muszáj előre gondolkodnia egy művésznek, mert egyrészt számomra szomorú, ha nincs lefoglalva az agyam,
másrészt a járvány azt is megmutatta, hogy kellenek a B-tervek az élethez.
Szerencsére az embereknek van igénye a mozira, és van olyan film, amit nem is lehet kis képernyőn élvezni, ilyen például az El a kezekkel a Papámtól!
Előző rendezésében, a Kölcsönlakásban a függöny színétől kezdve az utolsó kis képkeretig, a díszlet minden apró részletén rajta tartotta a szemét. Most is?
Igen. De ha jó kollégákkal veszem magam körbe, akikkel egy ízlésvilágot képviselünk, akkor nem azért kell mindenre figyelnem, mert tartok tőle, hogy gond lesz, hanem hogy például az ötféle tökéletes tapétából kiválasszam a legtökéletesebbet. Dönteni pedig felelősség – apró és nagy horderejű kérdésekben egyaránt. Egy filmforgatás hiába van – hónapok, félév vagy akár két év munkájának következtében – tökéletesen előkészítve, mindig adódnak váratlan helyzetek. Ennél a filmnél például Nagypál Gábornak egy táncjelenetnél kificamodott a bokája, és kiderült, hogy azt a jelenetet másfél hónap múlva tudjuk csak felvenni. Akkor viszont már egy másik helyszín, más technika áll majd a rendelkezésünkre. Ilyenkor az információkat mérlegelve, a rendezőé a döntés felelőssége.
Nem ütik meg ezek a problémák?
Nem, én azt hiszem, forgatáson nagyjából már mindent láttam, amit csak lehet. Ráadásul olyan szakemberekkel vettem körül magam, akik támaszaim voltak korábbi projektekben is. A legközelebbi munkatársam – az első rendezésemnél és most is – Gulyás Buda technikai rendező volt, akinek szaktudása és folyamatos tanulási vágya számomra a legnagyobb példa.
Dobó Kata
Fotó: Bara Szilvia
A streamingszolgáltatók népszerűsége miatt gondolkozik a velük való együttműködésben, akár egy sorozatban rendezőként?
A külföldi streaming-opciók mellett ne felejtsük el, hogy nekünk is van egy filmio.hu-nk, ahol a közelmúlt alkotásait és a régi magyar filmek felújított változatait is megnézhetjük. Szuper lenne, ha ez a platform is népszerűvé válna a hazai nézők között, hiszen mi, magyarok fantasztikus filmeket tudunk csinálni, szerencsére több elérhető a Netflixen vagy az HBO Go-n is. Például A martfűi rém vagy az Aranyélet nagy kedvencem. Sorozatban rendezőként nem gondolkozom egyelőre – biztos izgalmas kihívás, mert más a történetmesélés dinamikája, mint egy másfél órás filmnél.
Van olyan pont rendezőként, amikor azt érzi, hogy el tudja engedni a filmjét, mert ennél többet már nem hozhat ki belőle, vagy mindig tudna rajta alakítani?
Most minden forgatási nap végén azt éreztem, hogy a maximumot hoztuk ki belőle. Nyilván, ha adódott egy kis malőr, akkor nehezebben zártam le azt a napot, de szükségszerűen születnie kellett egy megoldásnak, amit elfogadhatónak találtam. A filmes világban azért ismerjük egymást olyan jól, mert egyrészt nem vagyunk túl sokan. Másrészt másfél-két hónapon át jóval több időt töltünk egymással, mint bárki mással, így gyakorlatilag családként élünk a forgatás alatt. Ez egy embert próbáló időszak, ami magas szintű profizmust követel, és teljes koncentrációt. Így csak az csinálja, akinek ez szerelem. Aki a legtöbbet akarja beleadni a tehetségéből, az idejéből, önmagából. Tudtam már a forgatás végén, hogy ez a film rendben lesz. De nem csak én. A szakmában harminc-negyven éve dolgozó világosító vagy hangmérnök jött oda hozzám azzal, hogy még soha ilyen jó hangulatú forgatáson nem vett részt, és nagyon szerette ezt a munkát.
Ez rengeteget jelentett, mert ezek az emberek nem mennek oda a rendezőhöz, ha kell, ha nem.
Mesét készíteni élmény a zeneszerzőnek, a színésznek, de akár a világosítónak is, mert kevés ilyen műfajú feladat adatik itthon.
Egy interjúban említette, hogy ötven és hetven között nincsenek jó női szerepek a drámairodalomban – emiatt is tervez saját projektekkel?
Hamarabb fogynak el, mint ötven – nekem szerencsém van, a jó genetikámnak köszönhetően tovább játszhatom a meglévő szerepeimet. Színházban most a Nyolc nő, A dominógyilkosság, az Egy különleges nap és a Kölcsönlakás című darabokban játszom. Van, amelyikben a stábot szeretem jobban, van, amelyikben a történetet, de nagy boldogság számomra mindegyik produkcióban részt venni. A dominógyilkosságban az az izgalmas, hogy még soha nem játszottam krimit, és ez egy nagyon nehéz műfaj. Mindenkinek van egy titka a darabban. Miután állandóan el kell fednem a karakterem valós érzéseit, tetteit, nem azt játszom, nem azt mondom, amit igazából gondol a figurám, hiszen a nézők előtt nem fedhetem fel a lapjaimat. Ez színészileg egy dupla csavar. A Nyolc nőnél számomra kimaradt a próbafolyamat, mert beugrottam a szerepbe, pedig nagyon szeretek próbálni. Szinte sajnálom, amikor be kell mutatni az előadást. Onnantól kezdve már nem keresgélhetem magamat a szerepben, hiszen a szerdai és a vasárnapi nézőnek is ugyanolyan színvonalú előadást kell kapnia.
Milyen tervekkel vágott neki 2022-nek?
Az első tervem a pihenés, remélhetőleg egy utazással egybekötve. A tavaszi szünetben talán el tudunk menni Los Angelesbe a kilenc éves lányommal, mert már nagyon hiányoznak az ottani barátaim. Gyakorlatilag az a város a második otthonom, várnak is vissza nagyon – legalább látogatóba.
A teljes interjú a Figyelő hetilap 51-es számában olvasható.
(Borítókép: Bara Szilvia)
