Nem tudatosan és nem kellő biztonsággal használják a kamaszok a rendelkezésükre álló technológiai eszközöket, adja hírül az MTI a felmérést, amelyben 25 innovatív iskolában vizsgálták a 13-18 éves tanulók digitális kompetenciáit. A kutatásban 2700 tanuló vett részt, akiknek például álhíreket kellett felismerniük, az online vásárláshoz szükséges bankkártya-adatokat kellett leolvasniuk, valamint ki kellett választaniuk a megfelelő kommunikációs platformot egy videó megosztásához vagy egy várható dolgozattal kapcsolatos kérdésfelvetéshez.
A felmérés eredményei szerint a diákoknak főként az okoz fejtörést, ha a világhálón kell válaszok után kutatniuk, majd mérlegelni és értékelni a találtakat. A célzott internetes keresés, az adatfeldolgozás és az álhírek felismerésének képessége a tesztet kitöltő intézmények mindegyikében fejlesztésre szorul. A problémamegoldás, a biztonság, a tartalomelőállítás, és a kommunikáció területén jobb, átlagosan 50 százalék feletti eredmények születtek. – írja a közlemény.
Van-e ebben bármi meglepő? Mitől kellene a kamaszoknak az álhíreket felismerni, amikor a mainstream sajtóban is naponta jelennek meg fele sem igaz történetek, amelyeknek a helyreigazítása elsikkad a médiazajban. Még a tájékozott felnőttek sem tudják feltétlenül megkülönböztetni a valódi híreket, a manipulált, a valóságot elhazudó beszámolóktól. Mivel a médium tekintélyére, beágyazottságára hagyatkoznak az olvasók, észre sem veszik, hogy asszisztensek a kész átverés show-ban.
Ki taníthatná meg ezt nekik, amikor az első szülői értekezleten az ötven körüli tanítónő gondterhelten tanakodik azon, ki varrja meg a babzsákokat, mert nem tudja, hol lehet beszerezni. Értsük jól, fel sem merül benne, hogy egy perc alatt megrendelheti a 600 forintos babzsákokat a gyártótól a neten. Ez a tanító negyedikes korukig tanítja a gyerekeket, lehet, hogy még okostáblát is használ néha, de hogy miként fogja fejleszteni a digitális kompetenciájukat, az erősen kérdéses.
Kiderült az is, hogy a diákok a tanult megoldási sémákkal ugyan jól boldogulnak a digitális térben, ugyanakkor könnyen el is vesznek, ha olyan problémával találják szemben magukat, amelyre kreatív és újszerű módon kellene reagálniuk – közli a kutatás. Hát bizony, itt jön a 22-es csapdája. Mitől lennének kreatívak a gyerekek és a fiatalok, ha állandóan a kütyükön lógnak, ma már nagyjából másfél éves koruktól? A kreativitás analóg “műfaj”, azt a valóságos helyzetek, valóságos élmények, történetek, problémák élesítik be, nem az appok.
Amíg fordítva ülünk a lovon, és hagyjuk, hogy a digitalizáció ipari szereplői irányítsák az életünk minden területét és minden percét, és nem hiszünk abban, hogy akár kamaszkorig is elegendő az analóg képességek és műveltség fejlesztése, addig újra szembetalálkozunk a kutasában tárgyalt ellentmondásokkal.
