Az idén januári átadás két állomás, a Deák Ferenc tér és a Ferenciek tere megnyitásának szólt, aztán márciusban újabb két megállót, a Nyugati pályaudvarit és az Arany János utcait kapták vissza az utasok – írja a vg.hu.
Mindez azt is jelentette, hogy március 20-tól már a teljes vonalon közlekedtek a szerelvények. De mivel a Lehel téren és a Nagyvárad téren továbbra is tartott a kivitelezés, az összes állomáson még mindig nem tudtak megállni a metrók. Ez viszont holnaptól a múlté, ez a két helyszín is bekapcsolódik a forgalomba, vagyis ezzel végérvényesen befejeződnek a munkálatok.
Hétfő délutántól, várhatóan 13-14 órától áll meg minden állomáson az M3-as metró Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között.
Az állomáspótló buszok kikerülnek a menetrendből, keddtől pedig a pótlást segítő alternatív járatok újra az eredeti útvonalukon járnak. Mindez a következőképpen néz ki:
- Az M14-es és az M30-as állomáspótló járat a továbbiakban nem közlekedik.
- Május 23-tól, keddtől a 34-es és a 106-os busz újra a Göncz Árpád városközponttól indul és oda is érkezik.
- Változik az 1M villamos jelzése is: június 1-jétől 1A jelzéssel, de továbbra is a Bécsi út/Vörösvári út és a Népliget között jár.
- Már most hétvégén helyreáll Budapesten a Kiskörút és a Bajcsy-Zsilinszky út korábbi forgalmi rendje, miután feleslegesek lettek az itteni buszsávok. Ez mindkét szakaszon a korábbi 2×2 autóssáv helyreállítását jelenti a Bajcsy-Zsilinszky úton korábban is meglévő buszsávok, illetve a kiskörúti villamosvágányok mellett.
Egy információ még lényeges lehet, hogy az utasokat ne érje meglepetés. Bár az M3-as metró felújításának tényleg vége, az állomások környezetében kisebb, a metróközlekedést nem befolyásoló és nem közvetlenül a felújításhoz kapcsolódó munkákra még számítani lehet a következő hetekben.
Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet