Most ekkora a hiány a büdzsében

Hírek

Augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 3298,7 milliárd forintos hiánnyal zárt – közölte a Pénzügyminisztérium. Ezen belül a központi költségvetés 3330,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 125,1 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 93,0 milliárd forintos hiányt mutatnak.

Ez azt jelenti, hogy egy hónap alatt mindössze 358 milliárd forinttal nőtt a deficit.

Július végéig az államháztartás központi alrendszere még 2940,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. A mostani deficittel az éves terv, amely 3400 milliárdos hiányt vetített előre, augusztusig 97 százalékban teljesült.

Nagy kérdés, hogy a következő hónapokban képes lesz-e tartani a hiányt a kabinet. Az elhúzódó gazdasági kilábalás és a vártnál alacsonyabb adóbevételek miatt nő az esélye annak, hogy valamilyen további intézkedésekre lesz szükség, ha nem akarja elengedni a deficitet. Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott interjújában a nyár közepén még bizakodó volt, hogy az év második felében, ha beindul a növekedés, nem kell hozzányúlni a költségvetéshez. Ugyanakkor nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy tesznek lépéseket, ha úgy látják, veszélyben a hiánycél.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink