Csúcsára ért a Mol Campus

Hírek Figyelo.hu
Elérték az épület legmagasabb pontját a Mol Campus szerkezetépítői. A 120 méteres toronyház Budapest legmagasabb épülete lesz, amit 2022 őszén vehetnek birtokba az olajipari vállalat dolgozói.

Bokrétaünnepséget tartottak a Kopaszi-gát mellett formálódó BudaPart városnegyedben kedden a Budapest első toronyházát, a 28 emeletes, 68 ezer négyzetméter alapterületű Mol Campust építtető vállalat, a Mol Magyarország és a generálkivitelező Market Zrt. vezetői és dolgozói. Az ötemeletes pódiumépülettel tervezett, a legfelső szinten épülő kilátóteraszt majdan körülölelő üvegszerkezettel 143 méter magas felhőkarcoló műszaki, mérnöki és technológiai csúcsteljesítményt tükröz – méltatták a megrendelő és a kivitelező cégek vezetői a szerkezetkész épületet, amely a pandémia alatt is szüntelenül épült.

A beruházás 62 százalékos készültségi szinthez ért.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A cikk kiemelete, a BudaPart zászlóshajójának számító toronyház beruházásának tervét 2017-ben jelentették be, az alapkőletételre 2018 októberében került sor, az átadását pedig 2022 őszére tervezik. A 120 éves Mol múltját, jelenét és jövőjét szimbolizáló irodaházzal a cég nem titkoltan ki akart tűnni, előrevetítve a jövő sikerét is – mondta Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója. Mint mondta: már a következő generációnak építik, annak, amelynek sikerre kell vinni azt a transzformációt, amit a magyar, de egyben nemzetközi cég kitűzött magának. Az olajipar múltja hosszú, de a jövője már véges, a fosszilis üzemanyagoktól egyre inkább távolodva új jövőt, új energia mixet kell kitalálni.

„Az épület, mint modern munkakörnyezet fontos eszköze a kollaborációnak, és annak is, hogy a tehetséges magyar fiatal szakembereket itthon tartsa a Mol, és képes legyen a világ minden részéről idevonzani az ifjakat.

Ez egy olyan egyedi cél, amit Magyarországon még kevés cég tűzött a zászlajára”

– hangsúlyozta Ratatics Péter. Az irodaház innováció szimbóluma is, amely a fenntartható jövő felé halad, ezért is az épület a legkisebb ökológiai lábnyomot szimbolizálja. Az épület fűtési energiájának 38 százalékát a talajszondákból a föld hőjét felhasználva biztosítják, 5 százalékot napenergiából, és Közép-Kelet-Európában is egyedülálló módon a munkaállomások 86 százaléka természetes fénnyel lesz ellátva.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A Mol Campusnak helyet adó 54 hektáros BudaPart komoly munka eredménye, a látványos fejlődés, amelyet az új városnegyedben pár év alatt megvalósítottunk – szögezte le a keddi bokrétaünnepségen Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója. A Market látószögébe 2012-ben került a Kopaszi-gát, amit 2014 végére, a terület akkori tulajdonosától, egy portugál befektetőcsoporttól megvették a területet. A Kopaszi-gát új nevet kapott, a BudaParton urbánus környezet, 20 hektár zöldterülettel és 11 hektár vízfelülettel irodaházak, lakások és szálloda épül.

A terület teljes rehabilitációja végére Budapest leginnovatívabb városrésze jön létre 2027 végéig.

A fejlesztés 620 ezer négyzetméter szintterület megépítését, 13 irodaházban 250 ezer négyzetméternyi bérbeadható irodaterület , 15 lakóházban 3 ezer lakás, 15 ezer négyzetméternyi kereskedelmi terület épül, és elkezdték egy 198 szobás hotel kivitelezését is már.

Néhány éven belül 30 ezer ember fordul majd meg naponta a BudaParton, amit 6-7 ezer lakó, és 23-24 ezer dolgozó vesz majd birtokba hamarosan.

A Budapart vízió központja, a terület szimbóluma az a különleges, ikonikus épület, amit a Mol Campus testesít meg – mondta Scheer Sándor. A Market Zrt. vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta, hogy

a Mollal kötött generálkivitelezői szerződést az elmúlt évek árváltozásaira tekintettel sem lehet újratárgyalni, az anyagok többségét azonban már megvették, beszerezték, leszerződtek rá korábban, még az építőanyagok világpiaci árrobbanása előtt.

Az áremelkedés bizonyos területeken mégis érinti a vállalatot, de összességében elviselhető és kezelhető. Az acélipari termékek áremelkedését is sikerült elkerülni, a tavaly ősszel már megkötött szerződésekkel – nyilatkozta a Market vezére.

A Mol új irodaházának beruházási költségeit még soha nem közölték, a korábbi, szakértői becslések 100 milliárd forintos nagyságrendű beruházásról szóltak. A Világgazdaságnak a vállalat kommunikációs vezetője, Bakos Piroska azt mondta, hogy a költségvetés a következő években még a belsőépítészeti munkálatokkal és a ház teljes berendezésével válik teljessé.

(Borítókép: Móricz-Sabján Simon)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink