Csökkentek a közjegyzői okiratok díjai a lakáshiteleknél

Hírek MTI

Vidéken átlagosan 30-40, Budapesten pedig 5-10 százalékkal csökkentek az államilag támogatott lakáscélú hitelekhez kapcsolódó közjegyzői díjak az elmúlt egy évben a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint.

A díjak csökkenésében a közjegyzői díjrendelet tavalyi kedvező módosítása, valamint az annak nyomán részben átalakuló banki gyakorlat is szerepet játszott.

Felidézték, hogy a 2019. július elsejétől hatályos közjegyzői díjrendelet többféle díjkedvezményt határozott meg a jelzáloghitelekhez kapcsolódó közjegyzői okiratok esetében. Az államilag támogatott lakáshiteleknél ügyértéktől függően fix díjakat állapított meg a jogszabály. A többi lakáscélú hitelnél jelentős díjkedvezmény járhat az egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatok elkészítésénél akkor, ha a pénzintézet tervezetet küld a közjegyzőnek és elfogadja a közokirat elektronikus kiadmányát – idézik fel a közleményben.

A kamara szerint sok piaci és támogatott lakáshitel esetében még kedvezőbbek lehetnének a közjegyzői díjak, ha az összes bank rövidebb tervezetet készítene, illetve, ha elfogadnák az ügyfél számára kiadott közokirat elektronikus kiadmányát.

Magyarországon a jelzáloghitelek esetében a legtöbb bank számára nem kötelező a közjegyzői közreműködés, ugyanakkor a pénzintézetek szinte kivétel nélkül a hitel folyósítási feltételeként írják elő az ügyfeleknek a közjegyzői okirat meglétét.

(Borítókép: fotogenicstudio, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink