Csak az oltás véd

Hírek Szajlai Csaba

Különböző szakaszai voltak a mögöttünk lévő két esztendőnek, amit fontosnak tartok kiemelni, hogy az első hullámot úgy törtük le, mint senki más Európában a járványügyi szabályozásnak köszönhetően – hangsúlyozta a Figyelőnek adott interjújában Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere hozzátette: a korábbi, átoltottsági elsőbbségünk már nincs meg, tulajdoníthatóan annak, hogy a vírus-, és oltás tagadók, az általános heccelők, valamint a baloldali politikusok felbújtották a társadalom jelentős részét.

A védőoltások magas hatékonyságával lehet csak érvelni – hangsúlyozta a professzor, megjegyezvén azt is: az oltatlanok 0-20-szor nagyobb eséllyel haltak meg tavaly tavasszal Magyarországon. Ez egyébként az első nagy magyarországi tudományos kutatás (HUN-VE) következtetése. Konkrétan: a védőoltások eredményességéről, a járványtannal foglalkozó, tudományos körben elismert Clinical Microbiology and Infection angol nyelvű orvostudományi szakportálon található ez meg – ismertette.

Kásler Miklós kitért arra is, hogy minden Magyarországon használt vakcina magas, illetve rendkívül magas hatékonyságot mutatott a megfertőződés és a koronavírussal kapcsolatos elhalálozások megakadályozása tekintetében. A kutatás eredménye egyértelmű: a védőoltás 88-98 százalékra emelte a védelmet a betegség halálos kimenetele, és 69-89 százalékra a fertőzéssel szemben, amely kiemelkedően nagy védelmet nyújt az oltottak részére. Vagyis az oltás – történjen bármelyik vakcinával is – tudományosan bizonyított adatok szerint valóban életet ment, jelentősen csökkenti a halálozás kockázatát.

A miniszter aláhúzta: a koronavírus ellen a leghatékonyabb megoldást az oltás jelenti, és az eddigi tapasztalok szerint a koronavírus elleni második oltás beadását követően mintegy félévvel a vakcinák által kiváltott védelem jelentősen csökken. Ezért fontos egy harmadik, emlékeztető védőoltás, amelynek hatása a védettségi szintet visszaemeli az eredeti, 80-90 százalékra – fűzte hozzá.

Továbbiak a mai Figyelőben!

(Borítókép: Vémi Zoltán)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink