Az Egyesült Államok harmadik legnagyobb városa a világ legjobb traumaellátási rendszerét építette ki. De a sikert elhomályosítja az, hogy a fejlesztések háttérben a fegyveres erőszak áll, azért kell a magas színvonalú sürgősségi hálózat, mert rengeteg a lövöldözés a városban. Tavaly július 4-én, az ünnepi hosszú hétvégén 101 emberre lőttek rá, közülük tizenöten meg is haltak. 2016-ban 771 embert gyilkoltak meg fegyverrel, Chicago ezzel a kilencedik helyet foglalja el a negyedmilliónál nagyobb népességű városok sorában, a dicstelen lista élén jelenleg St. Louis áll. 2017-ben ugyan Baltimore nyerte el a legveszélyesebb város címét a USA Today szerint, ennek ellenére a chicagoiak érzik úgy, mintha ez a város vezetné a gyilkosságok listáját – jelent meg egy hosszú elemző cikk a Citylabon.
A 2017-es év végére 650 gyilkosság történt. Ez több mint kétszerese a jóval nagyobb méretű New York-ban vagy Los Angeles-ben bekövetkezett eseteknek. Ugyan javult a statisztika 2016-hoz képest, de a vérontás mértéke így is szembetűnő. A tavaly nyári tragikus lövöldözés áldozatainak száma azért nem lett jóval magasabb, mert az egészségügyi ellátás már a háborús körülményekre rendezkedett be. Chicago büszkélkedhet az egyik legrégibb és legnagyobb sürgősségi hálózattal a világon, hat 1-es szintű traumaközpont működik a városban. A rendszer működőképességét a helyi kriminológiai szakemberek is hitelesítik, azt mondják, a fejlett ellátás nélkül valószínűleg sokkal többen haltak volna meg.
Mi van az adatok mögött?
A szakértők elemzéseikben azt tárták fel, hogy a városban évtizedek óta tomboló erőszak mindig a nyári hónapokban csúcsosodik ki, és a téli időszakban csökken. Az elmúlt hat évtizedben 39 000 gyilkosság történt, de megfigyelhető bizonyos hullámzás. Az első, 1969-1990 között időszakban évi 650 esetet rögzítettek, majd '92-től a szám megemelkedett 943-ra. 2000-től és 2010-től egy lassú csökkenést mértek, 2014-ben visszaesett a gyilkosságok száma 414-re. De az elmúlt két évben újra megsokasodtak a problémák. Ahogy felerősödött újra az erőszakhullám, a helyi bűnüldöző szerveknek és a politikusoknak szembe kellett nézni a felelősségükkel.
De ahhoz, hogy világosan kiderüljön, mi is húzódik a drámai chicagoi statisztika mögött, újságírók elkezdték elemezni az adatokat Cook megyében, amely közigazgatásilag a városhoz tartozik. Az Illinois Egészségügyi Minisztérium és a hivatalos chicagoi rendőrségi statisztikák adatai nemcsak a lőfegyverrel kapcsolatos gyilkosságok számát tárták fel, hanem a megyei kórházakból 1990-től 2015-ig lőtt sebekkel felvett és kiengedett betegek számát. Mert egy kérdés, hogy hány ember halt meg, egy másik pedig, hogy mennyire lőttek rá.
Így már egy egészen más történet bontakozott ki. Kiderült, amikor a gyilkosságok száma lefelé tendált, a lövöldözések száma akkor is viszonylag állandó volt, illetve nőtt. A kórházi statisztikák is azt mutatták, hogy míg 1995-ben 675 ember élte túl a lövöldözést, 2015-ben 870 fő. Az oknyomozó újságírók azt találták, hogy a 2000-es évek elején bekövetkezett visszaesés hivatalos magyarázata nem kielégítő, valami másról van szó. Arról, hogy az orvosok sokkal több sebesültet mentenek meg, amihez a bűnöldöző szerveknek vajmi kevés köze van.
A lövöldözések csökkenésének időszakában számos program indult, amelyek elértek azokhoz a bandavezérekhez, akik évtizedek óta részt vettek a véres bűncselekményekben. Az történt, hogy jól működött a közösségi rendőrség, megtalálták a kábítószer- és a fegyverkereskedelem hotspotjait, és a véletlenszerű gépjármű-igazoltatások is sok elfogással jártak. De ezt az indoklást 2015 után mellőzni kezdték. A hivatalos magyarázatok nem adtak választ arra, hogy miért nem csökken a lövöldözések száma. Az egyik magas rangú rendőr azt is állította, hogy a világszínvonalú sürgősségi ellátás is elfedi a problémát.
Az ellátás javítja a statisztikát
Bizonyos értelemben szemmel látható egy egészségügyi sikertörténet, hiszen akik korábban belehaltak a sérüléseikbe, ma túlélik, esetleg maradandó fogyatékosságuk lesz. A végeredmény az, hogy kevesebb ember hal meg azok közül, akikre rálőttek, tehát így javul a statisztika.
A mentősöknek és orvosoknak ugyanakkor új ellenséggel kell szembenézni, az egyre korszerűbb fegyverekkel. Míg korábban egy-két lőtt seb keletkezett a sebesülteken, manapság nyolc, tíz. A chicagói bandák egyre gyakrabban használnak félautomata fegyvereket, ezeknek a lövedékei pedig sokkal nagyobb roncsolást végeznek a szövetekben. Lényegében Chicago világszínvonalú sürgősségi ellátása versenyt fut a fegyvergyártókkal, ugyanis azok egyre hatékonyabb fegyvereket gyártanak. Ennek pedig óriási költsége van, minden rendszerbe állított mentőautó 400 ezer dollárba kerül, a személyzettel együtt éves fenntartása pedig 2 millió dollár. Ehhez járulnak az esetleges műtéti és rehabilitációs költségek. Egyes korábbi becslések szerint 2009-ben a lövöldözésekkel járó költségek évi 2.5 milliárd dollárra rúghattak, az államokat tekintve akár 100 milliárd dollárra. A 2015-ös Mother Jones nevű, a fegyveres erőszakkal kapcsolatos törvényjavaslat szerint az összeg 2012-re már 226 milliárd dollára emelkedett, ennek kétharmada az áldozatok életminőségét érinti, egyharmada a kiesett jövedelmüket.
A lövöldözés egészségügyi és társadalomra gyakorolt költségeit meglehetősen kevesen kutatják, a kutatások finanszírozását nem támogatja az a hivatal, amelynek a betegségek ellenőrzése és a prevenció lenne a feladata. Az idén februári parklandi lövöldözés után ismét megerősödtek azok a hangok, amelyek fontosnak tartják ezeknek a kutatásoknak a folytatását.
Chicagóban egy új ellátási modell bevezetését tervezik, amit közösségi medicinának neveznek, integrálja a sürgősségi ellátást az alapellátással. Összehangolja a szociális munkások, a rendőrök, a tűzoltók, az egészségügyi szakemberek munkáját abból a célból, hogy időben felismerjék a kritikus helyzeteket. Abban bíznak, hogy korábban be tudnak avatkozni, és időben odaér a segítség is. Chicago tehát mindent megtesz, hogy az ellátást a helyi viszonyoknak megfelelően szervezze át, de ahhoz már politikai akarat is kell, hogy az érintett közösségekben felszámolják az erőszakos cselekményeket kiváltó okokat is, és a statiszkikák a valóságot tárják fel.
