Carment megmentik, Akhilleusz fekete, boldogok a népek, hogy ennyi csak a baj

Hírek
Nagyon úgy fest, a művészetben is megkapták a kvótákat a forgatókönyvírók, így fordulhat elő, hogy Akhilleuszt egy jóképű fekete srác fogja játszani a Netflix és a BBC új sorozatában. Dübörög a metoo, így Carmen már nem halhat meg az operaházak színpadán. A valóság után a művészeti alkotásokat is meghamisítják a buzgó baloldali kultúrharcosok.  

A baloldali kultúrharc egyik fontos eszköze az érzékenyítés, ami nagy vonalakban azt jelenti, hogy az egyik kis létszámú rassznak, a fehérnek, toleranciát és empátiát kell mutatni a többségi rasszok felé. Érzékenyíteni leginkább a fehéreket akarják az érzékenyító hálózat aktivistái, csak azt nem veszik észre, hogy ez a baromság bumerángként veri őket fejbe.

Nagyon úgy fest, a művészet szabadsága csak addig tart, amíg fel nem tűnnek kvótáikkal a kultúrharcosok, és nem kezdik pedzegetni, hogy jó-e az, ha a többségében fehér közönségnek játszódó filmekben nem jelenik meg a népek sokszínűsége. Persze, jelenjen meg, megszoktuk lassan, hogy minden rendőrfőnököt vagy bírót feketék játszottak idővel az amerikai filmekben, tényleg teljesen hidegen hagy a casting, amíg nem kezdünk történelem- és irodalomhamistásba.

Nyilván nem szeretnék egyetlen ázsiai, afrikai vagy latin-amerikai színészt sem megrövidíteni, tőlem eljátszhatnak bármilyen szerepet, de Hamletet dán királyfinak írta meg a mester a maga idejében. Európai irodalmon felnőtt európai embernek egy picit furcsa lenne, ha nem fehér színész játszaná. Joggal borultak ki a görögök is azon, hogy egyik legnagyobb ókori hősük, Akhilleusz szerepére fekete művészt választottak a producerek, hiszen tudvalevő, történelmi tény, hogy Akhilleusz nem volt az.

Rasszisták lennénk, ha ragaszkodunk a megírt történelmi vagy irodalmi valósághoz? Mert az nem a filmgyártás szabadsága, ha aktuális ideológiáknak rendelnek alá az alkotók egzakt tényeket, éppen hogy foglyai lesznek egy értelmetlen és nevetséges politikai vadhajtásnak. Senkinek a joga nem sérül azzal, ha történeti hűséget tiszteletben tartjuk. Persze idekívánkozik az a kérdés is, hogy műalkotásnak tekinthető-e egy netflixes sorozat, vagy csak tekintsük egyszerű propagandafilmnek. Mert ha ez utóbbi, írják oda, készült a nyitott társadalom híveinek adományából.

Nőként sem attól érzem jól magam, ha a Star Wars aktuális részében egyre több nőt látok vezetőként megjeleníteni. Az előző részben már örültem, amikor Reyről kiderült, hogy Jedi mesternek született, bár az is eszembe jutott, elődeinek mennyit kellett gürizni ezért, de őneki adomány lett az Erő használata, jó hát legyen, de könyörgöm, nehogy már a következő részt csupa női szereplővel forgassák. Nem kell, köszi, nem leszünk tőle boldogabbak.

A baloldali kultúrharcnak nem része a józanság. A progresszívek ágyúval szeretnek verébre lőni, vezetőik mindig királycsinálók akarnak lenni, ahogy Konrád György szerényen értelmezi magát a HVG-ben. Ellenséget látnak mindenben, ami meg akar őrizni valamit a régiből, a normálisból, az emberiből, a természetesből. Mert számukra a világ csak fejben, az ideákban és utópiákban létezik, a valóságos dolgokat nem annyira értik, az olyan mucsai.

Szerencsére itt mifelénk, az ugaron a választópolgárok két lábbal a földön járnak, így aztán elég kicsi a közös halmaz a progresszívek meg köztük. Egyszer majdcsak észreveszik.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink