Most, hogy más politikai formációkhoz hasonlóan a diktatúra utódpártjainak is meg kell ugrania azt a négyévente szembe jövő akadályt, hogy úgy tegyenek, mintha volna bármi közük is az egyenlő esélyekkel operáló, demokratikus választási rendszerhez, úgy döntöttek, a fárasztó versenyfutás helyett inkább régi, kedves szenvedélyüknek hódolnak. Ez nem más, mint az eltűnési viszketegség. A két balos utódpárt közül az egyik, az MSZP régóta tervezi, hogy számos (jog)elődjéhez és testvérszervezetéhez hasonlóan bebábozódik, hogy ismét „újjászülessen”. Imágó-korát túlélve aztán új köntösben lép a történelem színpadára a kommunizmus dohos kísértete.
Különös, és talán nem véletlen, hogy miért pont a választások előszobájában jön rá ismét a kommunisták utódpártjára a nagy átöltözködhetnék. „Elölről kezdené az ellenzéki együttműködésről szóló tárgyalásokat Molnár Gyula, aki a Hír TV-nek azt mondta, hogy 2018-ig türelmet kér, utána viszont minden kérdés felmerülhet, "akár az is, hogy megszűnjön az MSZP”. „… Lendvai Ildikó vagy Puch László, akik azt a forgatókönyvet javasolják, hogy a választás után szűnjön meg az MSZP, és új névvel, a Párbeszéddel közösen folytassa tovább a parlamenti munkát” – osztja meg értesüléseit a Magyar Időkre hivatkozva a Pesti Srácok 2018. február 7-én. Mintha más sem foglalkoztatná Rákosi kései (jog)utódait, mint az új arc, vagy álarc.
Hogy miképpen megy végbe egy ilyen átöltöző show, azt bárki megtekintheti a Terror Házában, ahol a szocialisták valós történelmét felidézve egy szobácskában filmen nézhetjük, amint nyilas keretlegények kapkodják magukra sietve az ÁVÓ uniformisát. Nem az ott látható alakváltás volt az első, és nem is az utolsó. Élénk hahotát válthat ki például az elemi politológiai ismerettel rendelkezők körében, ha megnyitják az MSZP leírását a Wikipédián. A megnevezésében sajátmagát is szocialistának aposztrofáló párt a balos hátszelet nem nélkülöző, efféle szerecsenmosdatásban bármikor szívesen asszisztáló webes lexikon szerint „szociáldemokrata”. Mi a búbánatért, talán mert „az jobban hangzik”?
Ha sikerül a tervezett, pikáns mutatvány, az újabb lelépés, melyet fontosabbnak tart az MSZP a választások előtt alig három hónappal annál, hogy programot ismertessen, alternatívákat vázoljon fel, bizonyára továbbra sem olvashatjuk el a különféle csilivili lexikonokban, hogy regnálásuk alatt – miközben oly sokat töprengtek a múlandóságon -, a mai napig, egyetlenegy alkalommal sem kértek bocsánatot az elődeik által elkövetett borzalmakért. Ha ismét bevonulnak az átvedlő kamrába, azt hiszik, senki nem fogja megkérdezni tőlük többé, mi lett az országnyi, elsíbolt pártvagyonnal, a szüleinktől és nagyszüleink, sőt a mitőlünk elrabolt évek, munkaórák keserű gyümölcsével. Csak értékes, a magyar városok, települések központjában elhelyezkedő ingatlanból több mint nyolcvanat örökölt ez a megszűnését tervező, elszámolást viszont véletlenül sem emlegető formáció az MSZMP-től 1989-ben.
Az SZDSZ a posztkommunista korszakra pontot tevő 2010-es voksolást használta fel a következmények nélküli eltűnésre; az újabb, nagy tétet jelentő pillanatban surrannának el most az elvtársak is a szajréval, mint Kun Béla a legendás, arannyal teli repülőgépen. Nem tudom, elhiszi, beveszi-e bárki is, valaha ezt a trükköt, hogy miután jól megszedtük magunkat, mindent privatizáltunk és áruba bocsátottunk, egyszerűen csak mundért kell váltani. Meddig lehet még, mint Csoóri egy jóval mélyebb átalakulásról írta, „bújni vörösből feketébe, feketéből vissza”?
Borítókép: Bíró István/MTI
