Az elfogadott amerikai törvény bevallott célja a repesztéses technológiával nyert olaj és (cseppfolyósított) gáz exportjának segítése. Az első tapasztalatok alapján az ázsiai piacon ez nem nagyon megy, hiszen a Japánba érkező első amerikai LNG tonnánkénti ára duplája volt a legolcsóbb angolaiénak. Maradna az európai piac, ahol viszont az oroszok dominálnak.
Az oroszok ráadásul a “korszellem” jegyében bármikor dömpingár alkalmazásával mérhetnek megelőző csapást a piacra lépő konkurenciára, mint ahogyan Szaúd-Arábia teszi az olajjal, vagy Kína az acéllal.
Az oroszok kiszorítása a jövedelmező európai energiapiacról az “átvett” piaci részesedés mellett erősítené a dollár szerepét a nemzetközi elszámolásokban, hiszen egyre több cég és ország kerüli a dollárt, vagy az amerikai átutalási és kártyaelszámolási rendszereket, amikre bármikor rálát az FBI. Jó példa erre, hogy Indonézia a minap jelentette be, 11 orosz vadászgépért nyersanyagokkal (főként pálmaolajjal) fog fizetni.
Miközben az USA kendőzetlenül képviseli érdekeit, veszélybe sodorja az európaiak finomszövetű üzleti és stratégiai érdekeit. Németország és Oroszország között az ukrán konfliktus ellenére virágzik az üzlet, a német cégek már orosz földön építenek gyárakat, így kerülve ki az embargót. A franciák ugyanezen logika mentén Iránban építenek autógyárat.
Az amerikai Kongresszus bevette ugyan a törvény szövegébe, hogy energetikai kérdésekben konzultálni kell az érintettekkel, ám ennek a konzultációnak a módja nincsen részletezve.
Az európai válaszlépéseknél egy korábbi konfliktus köszön vissza. A TTIP tárgyalások akkor még utolsónak vélt szakaszában az amerikaiak (egyébként jogosan) milliárdos büntetéseket róttak ki a károsanyag-kibocsátással manipuláló német autógyárakra, illetve a kartellező bankokra.
Brüsszel “válaszlépésként” erre az amerikai internet szolgáltatókat találta meg, amelyek keresőmotorjaikkal, illetve sharing economy platformjaikkal Európában is piacvezetők, egyre nagyobb részt hasítnak ki a reklámtortából, ráadásul adóoptimalizációs technikák révén alig fizetnek adót. A brüsszeli bizottság is milliárdos bírságokat vetett ki az amerikai cégekre.
Az AFP friss híre szerint Merkel és Macron az EU pénzügyminiszterek szeptember 15-i ülésére már konkrét terveket terjesztene be arra, hogy miként lehetne az amerikai internetes cégeket jobban megadóztatni.
Ez akár egy konkrét lépés is lehet az eurózóna tervezett elmélyítése felé, hiszen az eddigi adóoptimalizációnak kedvező ír vagy luxemburgi gyakorlatot csak egységes uniós szabályozással lehet felülírni. Adja magát a kérdés, hogy az így “talált” adóbevétel a forgalom arányában a tagországoknál marad-e, vagy a Macron által várt európai beruházási alapot táplálja-e majd?
A kérdés azért is aktuális, mert a brexit után a G7 országok körében is elindul az adóverseny, Anglia és az USA is 15% körüli társasági adó bevezetését tervezi, hogy cégeik otthon csapassák le nyereségüet.
Az amerikai cégek európai forgalmának megadóztatása indokolt lenne, már ha az eddigi haszonélvező írek, luxemburgiak vagy hollandok azt megszavazzák, nem is beszélve az adójogi szuverenitáshoz ragaszkodó közép-európai országokról, köztük Magyarországról.
