Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató helyettese a Figyelő powered by Világgazdaság Tőke. Versenyképesség. Egyensúly című konferenciáján finanszírozás banki oldalát ismertetve elmondta, a bankrendszer készen áll és stabil tőkeháttérrel rendelkezik az exporttevékenységek finanszírozására. Tavaly november óta érezhető a lakossági hitelezés megindulása, a lakáscélú és a szabad felhasználású személyi hitelek állománya is nőtt, többet is folyósítottak.
Az orosz-ukrán háború kitörését követően a bankok is szigorítottak a feltételeken, és a hitelösszegeket is csökkentették, az idei év végén viszont határozottan az enyhülés jelei mutatkoznak.
A kamatokról szólva elmondható, (a háború kitörését követően) egyértelműen növekedtek, a jegybanki alapkamat jelenleg hat és fél százalék, a nem kamattámogatott hitelekhez is 9-11 százalékos kamattal jutnak hozzá a cégek, az euróforrású hitelek 5,5-7 százalékos kamattal érhetők el. Forint és euróoldalról is tovább csökkenhetnek a kamatok, ám a forint és az euró közötti három-négy százalékpontos különbség megmaradhat. Szólt arról is, a GDP növekedése megjelenik a vállalati hitelkeresletben is, a szektor egyre inkább igényli majd a hitelezést.
A magyar kivitel kapcsán Szabó Levente legnagyobb területekként kiemelte az autóexportot, a villamosgép- és műszereket – bár tavalyhoz képest csökkenés létszik. Pozitívum viszont a vegyipar és gyógyszeripar kivitelnövekedése, amely szektor növekményt ért el, míg a gabona, bár az aránya nem kiemelkedően magas, rámutat az agrárium fontosságára.
Az export legnagyobb része az uniós tagállamokba irányul, több mint hetven százalékban. Huszonöt százalék ebből Németország – továbbra is legnagyobb kereskedelmi partnerünk maradt, ezért érezzük meg a német gazdaság gyengélkedését. Hazánk nyitott gazdaság, az export-import összetétele, aránya ezért kiemelkedően fontos. Növelni kell ugyanakkor a hazai cégek export-térnyerését, ami ma huszonöt százalék. Viszont nem minden kkv tud belépni az exportpiacra, holott van tér a bővülése.
borítókép: Vémi Zoltán/Világgazdaság