Bokros teendői miatt nem nyilatkozik Volner

Hírek
Elfoglalt a Jobbik frakcióvezetője, belátható időn belül nincs egy szabad fél órája, hogy tájékoztassa a választókat és a Figyelő olvasóit a Jobbik jövőbeli terveiről és elképzeléseiről. Hiába kértünk tőle interjút, bokros teendői mellett nem tudott időt szakítani a Figyelőre, holott korábban élesen bírálta a lapot, hogy nem ad teret a Jobbiknak.  

Nyílt levélben fakadt ki Volner János, a Jobbik frakcióvezetője, amiért szerinte a párt nem kap elég megszólalási lehetőséget a sajtóban. A politikus Kovács Zoltán kormányszóvivőnek írt nyílt levelet.

A történet ott kezdődött, hogy a Washington Post november elején két cikket is megjelentetett Magyarországról, amelyekben a magyar kormányról fogalmaztak meg markáns véleményt. Az egyik cikk szerzője egyébként Anne Applebaum, az az újságíró, aki nemrég közép-európai történész-szakértőként Schmidt Máriának próbálta elmagyarázni, hogy a Horthy-korszakban egypártrendszer volt Magyarországon. Ezt a tévedést a beszélgetésben a Terror Háza Múzeum főigazgatója kijavította. A bírálat azonban csak önmagában jelent meg a Washington Postban, a magyar kormányt nem engedték reagálni a cikkre. Hiába kérte Kovács Zoltán, annyit javasoltak neki, hogy észrevételeit kommentelje a cikk alá.

Ezen az eseten felbuzdulva írt nyílt levelet Volner János, a Jobbik frakcióvezetője, amelyben számon kéri Kovács Zoltánt, hogy a mai magyar médiahelyzetben a Jobbiknak nincs lehetősége nyilatkozni. Meghallva a kétségbeesett segélykiáltást, látva a Jobbik közléskényszerét, megkerestük a Jobbik sajtóosztályát, hogy a következő héten szeretnénk egy interjút készíteni Volner Jánossal. A párt sajtóosztálya kedves és udvarias e-mailben jelezte, hogy „frakcióvezető úr hivatali elfoglaltságai miatt nem tud eleget tenni” interjúkérelmünknek.

Gondoltam, biztosan későn szóltam, november utolsó hetére már elfoglalt a politikus, ezért interjút kértem a december 4-i hétre, de a sajtóosztály ismét csak arról tájékoztatott, hogy ezen a héten sem ér rá Volner János. A levelezést hosszasan folytattuk, hétről hétre felajánlottam egészen január első hetéig, hogy készítenénk egy interjút Volner Jánossal, azonban a válasz mindig ugyanaz volt: bokros teendői miatt nem tud nyilatkozni a frakcióvezető. Tettem egy utolsó próbát és megkérdeztem, hogy áprilisig mikor lenne alkalmas a politikusnak, hogy a Figyelő hasábjain keresztül az állampolgárokhoz szóljon, azonban erre az e-mailemre már választ sem kaptam. Úgy tűnik, Volnernek csak arra volt ideje, hogy a szabad sajtóról értekezzen, de hogy gondolatait át is adja a sajtónak, az már nem fér bele. Legalábbis áprilisig elfoglalt. Mindenesetre, aki azon sopánkodik, hogy miért nem kérdezik meg soha a véleményét, ne ijedjen meg, ha megkérdezik.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink