Bejött a MOL-nak a „forró kutya“

Hírek Dombi Margit
Több mint 24 millió darab füstölt kolbásszal készült hot-dogot adtak el tavaly a MOL kutakon, ebből tízmilliót Magyarországon, a többit pedig, a környező országokban. A 94 százalékos hústartalmú bükkfán füstölt kolbászokhoz eddig csak az olajcég töltőállomásain lehetett hozzájutni, ám rövidesen valamennyi kiskereskedelmi üzletlánc polcain megjelennek – közölte a MOL.

MOL a Pickkel kötött megállapodást követően három éve kezdte kútjain árusítani a szegedi gyártó kolbászaival készült hot-dogokat. Az ötlet kissé meglepőnek tűnhetett, hiszen a hot-dog általában virslivel készül, az úton járók azonban – amint azt a forgalmi adatok bizonyítják – várakozáson felül jól fogadták az újítást. A termék sikerét jól mutatja, hogy 2023-ban az előző évinél 57 százalékkal több, mintegy 1500 tonna PICK hot-dog kolbász került a Fresh Cornerekbe. Ez 24 millió darabot jelent, ami már hosszmértékben kifejezve is tekintélyes mennyiségnek mondható, ha az egészet összefűznénk a kolbászlánc elérne Szegedtől Grönlandig.

Dobó Ági is készített füstölt kolbásszal készült hot-dogot

Az újítás füstölt hot-dog kolbász kereskedelmi forgalomba történő bevezetése alkalmából a MOL Campuson rendezett showból sem hiányzott. Ennek sztárvandége ugyanis, a Konyhafőnök vetélkedőt tavaly megnyerő Dobó Ági volt, aki magyaros és mexikói ízekeket elegyítve készített hot-dog variációkat.

Orosz András, a MOL Magyarország kiskereskedelmi igazgatója az eseményen rendkívüli és Magyarországon eddig példa nélküli sikernek nevezte, hogy a MOL kutak hálózatához kötődő Fresh Corner sikerterméke kereskedelmi forgalomba kerül. Úgy fogalmazott, a Lengyelországban, Szerbiában és Szlovéniában is jelen lévő, gasztroéléményeket is kínáló Fresh Corner immár nemzetközi lánccá nőtte ki magát.

Orosz András, a MOL Magyarország kiskereskedelmi igazgatója

A bemutatón elhangzott az is, hogy kolbász alapvetően három ízben lesz kapható. Egy kiskereskedelmi lánc polcain már ott van, ősztől pedig mindegyik forgalmazza majd.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink