Beindult az “objekítv” manipuláció a médiában

Hírek
A Magyar Nemzet a kampánnyal és választásokkal kapcsolatos anyagokkal jelentkezik új sorozattal, Billegő Körzetek címmel. Ami érdekesebb, hogy kijelentik, hogy nem titkolt szándékuk a választói aktivitás és tudatosság növelése.

Ez mind szép és jó, ténylegesen egy pozitív próbálkozás lehetne, hiszen fontos a politikai részvétel. Azonban annak tükrében, hogy nemrégiben kit neveztek ki a Magyar Nemzet élére, és Ő milyen véleménnyel van, merőben más megvilágítást nyer. Ugyanis tavaly novemberben nevezték ki a Lánchíd Rádió volt ügyvezető főszerkesztőjét a lap élére.

Anno a kinevezéssel kapcsolatos közleményben állt az is, hogy ezzel szeretnék egyértelműsíteni a cégcsoport politikai – közéleti szerepvállalását. Ez nagyon jól sikerült, hiszen kinevezésekor is, és korábban is hangoztatta már Schlecht Csaba, hogy szívesebben látna “ha 2018 után nem Orbán Viktornak, hanem Vona Gábornak hívnák az ország miniszterelnökét”. Igaz kiemelte legtöbbször, hogy ez a magánvéleménye, de hát ha azért neveznek ki valakit egy médium élére, hogy erősítsék annak hovatartozását, nem kérdés mennyire számított ezen véleménye.

Ennek fejében viszont jobb újraértelmezni, hogy jó e, ha a választói aktivitást és tudatosságot, szeretnénk növelni. Bibó óta ugyanis tudjuk, hogy a média a negyedik hatalmi ág, innentől fogva ha ezen keresztül növeljük a politikai részvételt, azt csakis manipulálva lehet, ez esetben a Jobbik fele.

Borítófotó: A szavazatszámláló bizottság tagjai az urnabontás után kiborítják az asztalra a borítékban lévő szavazólapokat  Salgótarján, 2014. október 12. (MTI Fotó: Komka Péter)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink