Befektetőcéget hoz létre az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok

Hírek Magyar Nemzet
Korai fázisú innovációk támogatására hoz létre befektetőcéget az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok Zrt. – jelentette be Prof. Dr. Kovács Levente rektor és Jobbágy Dénes elnök-vezérigazgató.

A másfél milliárd forintos tőkével induló társaság a kezdő vállalkozásokat segíti ahhoz, hogy megtalálhassák a növekedésükhöz szükséges szakértelmet és finanszírozást. Prof. Dr. Kovács Levente elmondta, hogy a magyarországi viszonylatban egyedülálló kezdeményezés nemcsak a kutatás-fejlesztés és a gazdasági élet szereplőinek együttműködését, hanem az egyetemek és a vállalatok hosszú távú kapcsolatát is elősegítheti – olvasható a Széchenyi Alapok hivatalos közösségi oldalán megosztott közleményében.

Prof. Dr. Kovács Levente elmondta, hogy a létrehozandó kockázati tőketársaság számíthat az egyetemen működő laboratóriumok és műszaki csapatok – így például a Bejczy Antal iRobottechnikai Központ és azon túlmenően az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ – által nyújtott és a startupok számára is elérhető szolgáltatásokra.

Jobbágy Dénes kiemelte, hogy a Széchenyi Alapok tapasztalata, illetve az alapkezelő portfóliójában szereplő jelentősebb cégekkel való együttműködési lehetőségek tovább erősíthetik a növekedésre kész startup-vállalkozásokat. Mint fogalmazott: az egyetemeken felhalmozott tudásvagyon és nemzetközi tudományos kapcsolatrendszer hasznosítása és az egyetemi innovációs ökoszisztéma dinamikus fejlesztése nemzetstratégiai szempontból is kiemelt jelentőségű. A mostani megállapodás és az egyetemmel közös társaság létrehozása azonban csak az első lépése a sokkal nagyobb jelentőségű távlati célok megvalósításának. A kezdeményezést mindenképpen nemzetközi szintre szeretnénk vinni. Értve ez alatt mind a megcélzott minőséget és jelentőséget, mind a kapcsolatrendszer szélességét. Természetesen nyitottak vagyunk a hazai szereplők – további egyetemek, magánpartnerek, ipari termelő, szolgáltató és kereskedelmi vállalatok, de akár önkormányzatok – bevonására is a lehető legszélesebb körű partnerség kialakítása érdekében.

Az egyetem és az alapkezelő az elmúlt egy év során számos területen dolgozott már együtt: a Széchenyi Alapok gyakornokokat fogadott az egyetem hallgatóinak köréből, munkatársat delegált az egyetem Innovációs Bizottságába, valamint az elmúlt évben előadókkal is hozzájárult az intézmény által a Hungarian Startup Program keretében végzett oktatás sikeréhez. 2022 júliusában az együttműködés kiegészült az Ukrajnában zajló háborús események kapcsán meghirdetett közös ösztöndíjprogrammal.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink